Közélet 2014. március 21. 08:05

Nem hagynák veszni Kemencét

Képgaléria
Nem hagynák veszni Kemencét
A Börzsöny lábánál, a hegység és az Ipoly-völgye között fekszik egy hangulatos, csendes falu, Kemence. Valamikor a 80-as években – egészen a 90-es évek közepéig – gyerekzsivajtól volt hangos nyaranta a Nagyvölgy. Leginkább félegyházi gyerekek népesítették be a környéket.

A strand felett, az erdő szélén, egy tisztáson épült fel a kiskunfélegyházaiak tábora, amely a város tulajdonában van. Ha háttal állunk a Jancsi-hegynek, szemben a gyerekek által csak „Majompofának” hívott Malomkő és a Barát-sziklák vigyázzák a tájat. Kemence közel ezerfős település, innen pár kilométer csak a Felvidék. A falu kedvelt úticélja azoknak, akik kirándulni akarnak, közben megnézhetik a Tájházat is. Régi falai közt bárki visszatekinthet a múltba, bepillantást nyerhet, hogy milyen is volt az élet a XIX. század elején. Nem messze a Római katolikus templom, vele átellenben pedig a Vármegyeháza épülete áll. Valaha fontos település, Hont vármegye központja volt Kemence.

Kint a völgyben az üdülők, a kempingek, a különböző táborok a nyugalom szigetei. A csendet néha veri fel a kisvasút mozdonyának füttyögése. Fent a tisztáson, városunk táborában, ahogy a helyiek hívják, a „Százasban” a faházakkal együtt valamikor 100 gyerek is táborozott egyszerre.

Nagyon kevés félegyházi felnőtt van, aki nem hallott, vagy nem járt Kemencén, akár felnőttként, akár diákként. Középkorú apák és anyák érzékenyülnek el a puszta név hallatán, ami tábortüzek, éberen töltött kalandos éjszakák, elmélyülő barátságok és bimbózó szerelmek emlékét idézi fel bennük, és azt kívánják: bárcsak gyermekeik is átélhetnének hasonló élményeket!

Az egykor szebb napokat látott tábor azonban már csak árnyéka önmagának: többször feltörték, az épület beázott… A látvány siralmas.

Bense Zoltán önkormányzati képviselő pedagógus társaival – közöttük Jankovszki Ferenc zenetanárral – több ezer félegyházi fiatalt táboroztatott Kemencén az elmúlt évtizedekben. Természetjáróként és a Börzsöny szerelmeseként már évekkel ezelőtt megkondította a vészharangot, többször, több fórumon kért segítséget a tábor megmentéséhez, sajnos sikertelenül.

A Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület a Munkára Félegyháza! programja keretében többek között a város oktatását is górcső alá vette. Ennek kapcsán ismét felszínre került a kemencei tábor kérdése. A Csányi József által felkért szakértői csoport – dr. Kása Zsuzsanna iskolaigazgató vezetésével – olyan koncepción dolgozik, amely nem csak a kemencei tábor megmentésére kínál lehetőséget, de a város iskoláinak szakmai és közösségi életébe is új színt visz.

A kemencei tábor a tervek szerint erdei iskolaként a tanév ideje alatt is fogadná a félegyházi gyerekeket, nyaranta pedig szervezett diáktáboroztatásnak adna helyet. Így jó esély van arra, hogy gyermekeink is magukkal vihessék a felnőttkorba a tábortüzek, az éjszakai zászlóőrzések, a közös túrák emlékét.

 

Mi az az erdei iskola?

„Az erdei iskola az a több napos, szorgalmi időben megvalósuló nevelési-tanulási egység, amelynek színhelye az iskolától távol van, és a képességek fejlesztése, a tananyag elsajátítása a diákok aktív együttműködő-beavatkozó tevékenységére épül.”

 

T.T.

 

Fotók: Kemence a 80-as évek derekán és ma

Kövessen minket a Facebookon is!