Közélet 2014. március 22. 12:43

Pótolták a kerékpárút elpusztult fáit

Képgaléria
Pótolták a kerékpárút elpusztult fáit
Közel 90 fát telepítettek újra a selymesi kerékpárút mentén a Selymesért Egyesület tagjai március 22-én Ván Jenő önkormányzati képviselő vezényletével. A pótlást minden évben megteszik, de az időjárásnak és a kártevőknek sok fa nem tud ellenállni. Főleg a vízállásos, szikes területeken volt nagy a veszteség tavaly. Éppen ezért most minden eddiginél nagyobb gondot fordítottak a csemeték kiválasztására.

 

Korábban nemesített fákat telepítettek a kerékpárút mentén. Az évek során azonban kiderült, hogy ezek nem igazán tudnak alkalmazkodni az itteni időjárási viszonyokhoz, a talajszerkezethez. Ezért most úgy döntöttek, hogy a kritikus szakaszokra olyan fákat ültetnek, amelyek bizonyították, hogy életképesek ezen a vidéken. Az alacsonyabb fekvésű részre a városi parkerdőből hoztak amerikai kőris csemetéket – mondta el Ván Jenő, a munka szünetében. A Selymesért Egyesület tagjai az új telepítés mellet, a régi fák koronáját is alakították, formázták. Vállalták azt is, hogy a frissen telepített fákat gondozzák, locsolják addig, ameddig gyökeret nem eresztenek, megerősödnek. Ezenkívül a vékonyabb csemeték fejlődését karózással is megerősítik.

 

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!