Sport 2014. március 23. 14:59

Őrzi második helyét a kézilabdacsapat

Képgaléria
A Makói KC csapatát látta vendégül március 22-én a félegyházi sportcsarnokban a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. A mérkőzés esélyesének a tabella második helyén álló félegyháziak számítottak, annak ellenére, hogy a vendégeknél a 43 éves Vladan Matic, korábbi világválogatott, a szerb válogatott szövetségi kapitánya is bemutatkozott a csapatban. A fölényben játszó félegyháziak végül 37-33-as győzelmet arattak, így megtartották a második helyüket a bajnokságban.

A két csapat őszi mérkőzése 26-24-es félegyházi sikerrel ért véget, ami bizakodásra adott okot a hazai gárda háza táján.

A találkozó félegyházi rohamokkal indult. Az első hét percben hétszer is betaláltak a makóiak kapujába. A vendégek egy gyors időkérést követően rendezték ugyan a soraikat, de két-három gólnál nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz.

A szünetben 19-16 volt az állás. A félegyháziak a sok kihagyott ziccer ellenére is biztosan vezettek.

A fordulás után tovább nőt a két csapat közötti különbség. Negyedórával a vége előtt már nyolc gól volt a hazai előny. /30-22/

A hajrában némileg közelebb kerültek a vendégek, de egy percig sem forgott veszélyben a félegyházi győzelem. /37-33/

 

ifj. Miksi István, játékos, P&P Félegyháza:

Nehéz mérkőzés volt. Elég jó csapat a Makó. Az elején sikerült elhúznunk, ami után egy kisebb hullámvölgybe kerültünk, de sikerült felülkerekednünk.

 

Miksi István, vezetőedző, P&P Félegyháza:

Jó mérkőzés volt. Az első tíz perc után megszereztük az előnyt. Jó játékkal egy csapatként működtünk. A második helyen vagyunk, a következő fordulóban Kunszentmártonon játszunk, ahol eldőlhet a második hely sorsa.

 

Gera Norbert, vezetőedző, Makói KC:

A hazai csapat volt az esélyes. Az egyik legjobb játékos kerettel rendelkezik. Hullámzó volt a játékunk, amikor összekaptunk magunkat, akkor feljebb tudtunk zárkózni. Maticnak ez volt az első mérkőzése. Arra jó volt, hogy érezzék a játékosok őt. 

P&P Félegyháza - Makói KC 37 - 33 (19 - 16)

 

         Csapat                                         J.       Gy.    D.      V.      Dob.  Kap.  P.

1.       FKSE-Algyő                               16      13      2        1        481    401    28

2.       P&P Félegyháza                       16      12      1        3        508    429    25

3.       Kunszentmárton KSK             16      11      2        3        494    456    24

4.       Törökszentmiklósi KE             16      10      1        5        477    466    21

5.       Martfűi KKKE                             17      9        1        7        464    466    19

6.       Makói KC                                   16      7        2        7        475    455    16

7.       Orosházi FKSE                         16      7        0        9        442    451    14

8.       Hajdúszoboszlói KSKE          16      6        0        10      453    468    12

9.       Újkígyósi KC                             16      5        1        10      440    446    11

10.     Békéscsabai BDSK                16      5        1        10      408    434    11

11.     Püspökladányi KE                  16      5        0        11      436    512    10

12.     Törökszentmiklósi KE II         17      1        1        15      405    499    3

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!