Kultúra 2014. március 24. 12:45

Lovak és lovasok a Kiskun Múzeumban

Képgaléria
Lovak és lovasok a Kiskun Múzeumban
A Nyeregszemlét és a Hortobágyi Lovasnapokat népszerűsítő, lovas tematikájú képzőművészeti kiállítás nyílt „Lovak és lovasok” címmel a Kiskun Múzeumban március 17-én. A vendégeket Solymosi Bertold köszöntötte. Elmondta, Ópusztaszer és Kunszállás után, a Nyeregszemle a Hortobágyon talált befogadásra és június 20-ától 22-éig az ottani nagy hagyományokkal bíró lovasnapokhoz kapcsolódik. A vándorkiállítás nem véletlenül Kiskunfélegyházán került bemutatásra első alkalommal, hiszen a hajdúságban megrendezendő lovas fesztivál szervezőközpontja városunkban működik.

 

 

 

A kiállítás megnyitóján dr. Hecker Walter, a Pannon Lovas Akadémia nyugalmazott igazgatója a lovakhoz kötődő évezredes kapcsolatunkat elemezte. Idézte az irodalmi alkotásokat, népdalokat, anekdotákat, amelyek mutatják, hogy milyen szeretettel kötődünk patásainkhoz, milyen fontos szerepet is töltöttek be történelmi vándorlásunk során, harcainkban, mindennapjainkban. Okfejtését alátámasztotta a lovak képzőművészeti megjelenítésével a kezdetektől napjainkig.

A látványos tárlaton Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus és festő, Engler András szobrászművész, Polgár Botond szobrászművész, Megyeri-Horváth Gábor festőművész, valamint Lukács Ferenc festő, Újvári Sándor fotóriporter és Szabó Evelin tiszaalpári amatőr alkotó munkáival találkozhatnakáprilis 5-éig a múzeumba látogatók.

 

H. S. 

Kövessen minket a Facebookon is!