Közélet 2015. augusztus 24. 17:20 Forrás: MTI

Elhunyt Nagy Sándor

Elhunyt Nagy Sándor
Rövid, súlyos betegség után életének 69. évében hétfőn elhunyt Nagy Sándor MSZP-s politikus, a Miniszterelnöki Hivatal egykori politikai államtitkára – közölte a család. Temetéséről később intézkednek.

A közgazdász végzettségű Nagy Sándor a rendszerváltás előtt tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának, és a rendszerváltás előtt, majd az után is volt országgyűlési képviselő. 1994–2006 között az MSZP-frakció soraiban ült a parlamentben. Nagy Sándor 2002–2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott. 1998-ban az MSZP alelnöke volt, és haláláig a párt szocialista platformjának alelnöki posztját is betöltötte.

A Szakszervezetek Országos Tanácsában (SZOT) több vezető pozícióban is dolgozott, egy időben az MSZOSZ elnöki posztját is betöltötte.

Született érdekvédő volt

Az MSZP megdöbbenéssel értesült Nagy Sándor haláláról. A párt közleménye szerint Nagy Sándor született érdekvédő volt, neve hosszú évekig egyet jelentett a szakszervezeti mozgalommal. „Magyarországnak, a dolgozó magyar embereknek sok olyan érdekvédőre lenne szükségük, mint amilyen Nagy Sándor volt” – közölte az MSZP.


Fotó: MTI - Oláh Tibor




 

Kövessen minket a Facebookon is!