Kistérség 2015. augusztus 28. 07:30 Forrás: Petőfi Népe

Felelősséggel őrzik értékeiket

Felelősséggel őrzik értékeiket
Az államalapítás ünnepén mutatták be a nagyközönségnek a helyi értéktárba felvett értékeket Gátéron. A gyűjteményt gazdagítja Rádi Józsefné citeramuzsikája is. Az eseményre ismét összeállt és fellépett a tizenöt éve alapított Gyöngyösbokréta zenekar.

Egy település helyi értékeinek sorába bekerülni nem kis büszkeség. Ugyanakkor komoly felelősséggel is jár, mert a képviselt értéket nem elég csak megőrizni, továbbadni is kötelesség - vallja Rádi Józsefné, aki nem rejti véka alá tudását, mindig is nagy hangsúlyt fektetett a gyerekek citeraoktatására.

- A faluház vezetőjeként, könyvtárosként is nagyon fontos számomra a hagyományőrzés, a hagyományápolás. A citerát pedig a legszebb hangszernek tartom, ezért szeretném minél több gyerekkel megkedveltetni. Eddig mintegy ötven fiatalt tanítottam meg citerázni. A faluházban rendszeresen tartok citeraszakkört, szeptembertől indítom az utánpótlás csoportot - nyilatkozta nagy lelkesedéssel Rádi Józsefné. Ilona azt is elmondta, a foglalkozásokon először csak bemutatja a hangszert a gyerekeknek, fülbemászó dalokat játszik nekik, hogy kedvet kapjanak a muzsikáláshoz.

- A módszer bevált, mert sokan itt ragadtak és mai napig citeráznak. Az emberek általában azt gondolják, hogy a citera nem olyan népszerű hangszer a gyerekek körében. De ez nem igaz. Gyakran átmegyek a helyi óvodába és játszok a kicsiknek, akik nagyon kedvelik a citeramuzsikát, ezért fontos, hogy minél fiatalabb korban ismerkedjenek meg a gyerekek a hangszerekkel. Legyen az citera, vagy bármi más. Rendszeresen tartok népi hangszer bemutatót is, ahol többféle citerát megszólaltatok. Szinte minden falusi ünnepen, eseményen fellépek a tanítványaimmal és látom, hogy ez tetszik a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Talán az is a varázsa, hogy nagyon könnyű rajta megtanulni és viszonylag gyorsan sikerélményt nyújt. Egyértelműen azt látom, hogy vonzaná a fiatalokat a citerázás, csak nagyon kevesen vagyunk már, akik ezzel foglalkozunk - részletezte Ilona.

- Nálunk a faluban még ma is sok helyen van citera. Lehet, hogy a padláson rozsdásodik, porosodik, de nem is olyan régen minden tisztaszoba falán ott díszelgett. Így volt ez a családunkban is. Jól emlékszem, hogy a régi disznóvágásokon, kukoricafosztásokon mindig előkerült a citera. De ma sem telik el úgy ünnep nálunk, hogy ne szólalna meg, kiköveteli a családom. De ha magam alatt vagyok, akkor is előveszem a citerámat, játszom egy kicsit és máris megnyugszom - avatott be életébe Ilona.

Azt is elmesélte, hogy teljesen egyedül tanult meg citerázni. Kislányként mindig figyelte, ahogy az édesapja játszik, tőle leste el a citerázás tudományát. Egyszer amikor a szülei elmentek otthonról, nagymamájával elővették a citerát és addig-addig próbálkozott, amíg meg nem találta a hangokat. Később is mindent magától tanult, nincs semmilyen zenei képzettsége, ennek ellenére hallás után bármilyen dalt eljátszik a citeráján.

Percek alatt megtanulja, ami megtetszik neki. A gyerekeket is így tanítja. Ilona tehetségére a Kiskunfélegyházi Népdalkör vezetője is felfigyelt, így már tizenöt évesen tagja volt az együttesnek. A legszebb emlékei közé tartozik, főként azért, mert nagyon sokat tanulhatott az idősektől.

- Próbálom én is a régi modellt alkalmazni, hogy a kisgyerekek együtt muzsikáljanak, énekeljenek az idősekkel. Látom, hogy kicsik csodálják a néniket, milyen szépen énekelnek. A népdalkörrel rengeteg találkozón, minősítő versenyen vettünk részt, számos aranyminősítést, sőt Aranypáva díjat is nyertünk.

Rádi Józsefné az elmúlt évtizedek alatt több száz dalt tanult meg citeráján. Most azt tervezi, hogy ezeket lemezre rögzíti, hogy örökül hagyja az utókornak is.

- Babérokra, minősítésekre már nem törekszem, a hallgatóság visszajelzése mindenféle elismerésnél többet ér számomra. Ám a legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy tovább adjam a tudásom, mert a citera a népi kultúránk fontos része - hangsúlyozta Ilona.
 

Helyi értékek Gátéron

Rádi Józsefné citeramuzsikája mellett a helyi értéktár gyűjteményébe került a Kismakkos Néptáncegyüttes, az ország egyetlen lovas postai szolgálata, Vincze Sándor vőfély, Szabó Sándorné gobelin képei, Gyovai Norbert portréi és karikatúrái, Szivák Lajos óragyűjteménye, a Szent Anna-templom, a Fehér-tó, és a Rusz-kastély.


Fotó: Vajda Piroska




 

Kövessen minket a Facebookon is!