Kistérség 2015. szeptember 1. 08:25 Forrás: Petőfi Népe

Átadták az elkerülőt Kecskeméten

Képgaléria
Átadták az elkerülőt Kecskeméten
Hétfőn szalagot vágtak a Kecskemétet északról elkerülő, az 5-ös és a 44-es főutat összekötő 445-ös úton. A forgalom már meg is indult az új útszakaszon.

– Egy 30 éves álom válik ma valóra Kecskeméten – jelentette ki a 441-es út főút feletti csomópontnál tartott átadó ünnepségen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, hangsúlyozva, hogy az út nemcsak a város lakosainak nagy fontosságú, hanem a térségnek, a régiónak és a magyar gazdaságnak is. Mint elmondta, Kecskemét úthálózatát 60 ezres lakosságú városra tervezték, manapság viszont már több mint 112 ezren élnek a megyeszékhelyen, és 117 ezer ember dolgozik itt.

A polgármester hozzátette, az északi elkerülő napi 18 ezer autó terhelését veszi le Kecskemétről, így nagy megkönnyebbülést ad a helyieknek, főleg a hunyadivárosiaknak, egyben új fejezetet nyit a város, térség gazdaságának fejlődésében. Szemereyné Pataki Klaudia köszönetet mondott a körzet két, több ciklus óta tevékenykedő önkormányzati képviselőjének, Pászti Andrásnak és Leviczky Cirillnek a munkájáért. Kiemelte azt is, hogy Zombor Gábor volt polgármester kapcsolatrendszere is előrelendítette az önkormányzat pályázatát.

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár kijelentette: Kecskemét abban a tekintetben előrébb tart minden magyar nagyvárosnál, hogy 3,3 kilométer híján kész a város körüli körgyűrű.

– Az elmúlt évtizedek tapasztalatai Magyarországon azt mutatja, hogy az igazán nagy hozzáadott értéket képviselő nemzetközi nagyvállalatok – az autóiparban és egyéb iparágakban is – kizárólag azokat a térségeket keresik, amelyeknek infrastrukturális, közlekedési ellátottsága megfelelő szintű, minőségű. Kecskemét térsége elérte azt a fejlettségi szintet, amely a korábbinál is vonzóbbá teszi a nagyberuházók számára – mondta Magyar Levente.

A gazdaságdiplomáciáért felelős felelős államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy a Mercedes-gyár letelepedésével az Alföldön elindult gazdaságfejlődés tovább folytatódik. Mint mondta, folyamatosan dolgoznak azon, hogy több nagy cég válassza a térséget, pozitív döntésükhöz az elkerülő út további megerősítő tényező lehet. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben negyven helyszínen összesen 250 kilométer hosszúságban épültek a kecskemétihez hasonló elkerülő utak, és még idén is várhatóak újabb átadások. Hangsúlyozta azt is, hogy 2020-ig 1000 milliárdra emelkedhet az uniós közúti fejlesztéseknél a hazai önerő összege.

Tasó László hozzátette, idén újabb kiírások jelennek meg, véleménye szerint a magyar vállalkozói kör felkészülten várja az újabb munkák kezdetét. Pászti András hunyadivárosi önkormányzati képviselő portálunknak felidézte, hogy 2004-ben félpályás útlezárást szerveztek a Ceglédi úton, az elkerülő megépítéséért tüntetve. Két órára volt engedélyük, de egy óra után abbahagyták a demonstrációt, a kocsisor akkor már Nagykőrösig felduzzadt. A képviselő szerint az elkerülőre már 20-25 éve nagy szükség lett volna, úgyhogy nagy öröm a helyieknek, hogy végre elkészült.

Pászti András úgy véli, a tranzitforgalom csökkenésével könnyebben járható lesz reggelente a Ceglédi út, és jobb lesz a levegő, kisebb a zaj a Mátyás király, Géza fejedelem körúton.
 

Az északi elkerülő számokban

Engedélyezett sebesség: 90 km/h

Hossz: 10,3 km

Vadvédő kerítés hossza: 1010 méter

Zajvédő kerítés: 1958 méter

Faültetés: sorfa 2256, cserje 120 ezer

Erdősítés: 16 900 négyzetméter

Szerviz-és párhuzamos földút: 18 545 méter

Földmunka: 750 ezer köbméter

Kivitelezés költsége: 13 milliárd 595 millió forint



Fotó: baon.hu - keol.hu




 

Kövessen minket a Facebookon is!