Közélet 2015. szeptember 9. 18:20 Forrás: MTI

Simicskó István az új honvédelmi miniszter

Simicskó István az új honvédelmi miniszter
Áder János köztársasági elnök honvédelmi miniszterré nevezte ki Simicskó Istvánt. A honvédelmi tárca vezetője korábban Hende Csaba volt, akinek azért kellett távoznia, mert Orbán Viktor miniszterelnök elégedetlen volt a határzár építésének ütemével.

Az új honvédelmi miniszter 1961. november 29-én született. Üzemgazdászi diplomát szerzett, majd jogi szakoklevelet,2002-ben pedig az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi doktorátust. 2008 óta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a hadtudományok doktora címének tulajdonosa, summa cum laude minősítéssel. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főiskolai docense. Nős, három gyermek édesapja. A WingTsun kungfu 4. fokozattal rendelkező mestere.

1991-től a KDNP tagja, 1994-1996 között a kispesti KDNP elnöke és az Országos Elnökség tagja. 1996 végén lépett be a Fideszbe, majd 1998-ban országgyűlési képviselővé illetve a NATO Parlamenti Közgyűlése Védelmi Bizottságának tagjává választották. 1998-2000 között a Honvédelmi Bizottság alelnöke, a Külügyi Bizottság tagja, ezt követően 2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági államtitkára.

2001-től a Fidesz Országos Választmány elnökségi tagja, 2006-tól a KDNP alelnöki tisztét tölti be. 2006-2010 között a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke. A 2010-es választások után Kelenföld-Albertfalva országgyűlési képviselője, illetve a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. 2012. októberétől az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sportért és ifjúságért felelős államtitkára. 2012-től a Hungarikum Bizottság tagja.




 

Kövessen minket a Facebookon is!