Kultúra 2015. szeptember 14. 16:20

Varázslatos szépségű „Vitrinlakók”

Képgaléria
Varázslatos szépségű „Vitrinlakók”
Toldi Zsuzsanna „Vitrinlakók” című novelláskötetét mutatták be a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az esten közreműködtek a Csongrádi Versmondók Kör tagjai: Csák László, Kecskés László, Varga Nándor és Varga Zsuzsanna.

Toldi Zsuzsanna nyugdíjas általános- és középiskolai tanár, önkéntes újságíró és író. Eddig 9 kötete jelent meg, közülük egy Ausztriában. A Csongrádon élő alkotó elsősorban prózaíró, főként novellákat ír.

Zsuzsannát nem ismeretlenként fogadták a könyvbemutatón. Nem véletlenül, hiszen tanárként dolgozott térségünkben, többek között Kunszálláson is. Egykoron egy népszerű kiskunfélegyházi amatőr zenekar billentyűseként is sokan ismerték, szerették.

A varázslatos szépségű „Vitrinlakók” című mesekötetének bemutatóját a Csongrádi Versmondók Körének zenés előadása tette igazán élményszerűvé. A produkció részeként az írónővel Kecskés László beszélgetett életéről, tanári, művészi hitvallásáról. Mint kiderült, számára a pedagógus hivatás és az írói munka egyenértékű fontossággal bír. Mindkettő önkifejezési, kapcsolatteremtő lehetőség, alkalom az ismeretek, gondolatok és érzelmek továbbítására, átadására, végiggondolására.

A vitrinlakókat is magával hozta és bemutatta a könyvtárban, hogy érzékeltetni tudja címadó kötetének hangulatát. Azt, hogy egy-egy tárgy a hozzá kötődő érzelmek kapcsán miként lényegülhet át, mennyire válhat fontossá. Hiszen lehet, hogy valamennyien vitrinlakók vagyunk, egy tükörrel körülvett környezetben szemlél bennünket a világ. És bármennyire is sérültek vagyunk, bármit gondolunk magunkról és a többiekről, valamennyien vágyunk arra, hogy valaki szépnek, hasznosnak találjon bennünket és szeretve magához öleljen. Úgy, mint ahogy az megtörtént az őzikével, Gidával a „Vitrinlakók” szép meséjében.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!