Közélet 2014. március 28. 13:10

Dr. Ujhelyi István biztos a szocialisták sikerében

Képgaléria
Dr. Ujhelyi István biztos a szocialisták sikerében
Az Orbán-kormány megbukott, még akkor is, ha ezt az emberek nem árulják el a közvélemény-kutatóknak – állította dr. Ujhelyi István a félegyházi MSZP szervezetének sajtótájékoztatóján. Állítását arra alapozta, hogy országjárása közepette – nem csak a párt aktivistáival beszélgetve – meggyőződhetett arról, hogy az elmúlt években egyre szélesebb réteg szegényedett el, és valamennyi szakpolitikai területen elégedetlenség tapasztalható.

 

 

Gazemberségnek nevezte azt az orbáni politikát, amely bátran vállalja, hogy csak a legszűkebb rétegnek, a leggazdagabb tíz százaléknak adnak jövedelmet, plusz forrást, lehetőséget, és az emberek millióit taszítják a szakadékba. Elmondta: tízből nyolc ember az elmúlt években - családi helyzetét tekintve – rosszabb körülmények között, kilátástalan mindennapokat él meg. Minden tíz családban van egy ember, aki gazdasági menekültként elhagyta az országot. Emberségből tehát megbukott az Orbán-kormány. Az Országgyűlés alelnöke kifejtette, hogy a szocialisták számára ez vállalhatatlan. Programjukból kiemelte, hogy kormányra kerülésük esetén első intézkedésük egyike a gyermekéhezés megszüntetése lesz. Olyan támogatott közétkeztetési rendszert dolgoznak ki, amelynek köszönhetően egyetlen gyermeknek sem kell éheznie. Ez évente egy-két stadion árából megoldható lenne. Véget vetnek az eddigi törvénykezési gyakorlatnak is. A jogszabályok, törvénymódosítások megszületésében szerepet kapnak az érdekképviseletek és a kamarák.

Volt államtitkárként elmondta, hogy jól ismeri házigazdája, dr. Garai István országgyűlési képviselőt. Tudja, hogy amikor kormányon voltak, Félegyházának és térségének rendkívül erős érdekérvényesítő képviselője volt. Minden minisztérium dolgozószobájában ismerték, több milliárdos hazai- és uniós támogatást tudott hozni a városnak és térségének. Erre számítanak az áprilisi választások után is.

Kövessen minket a Facebookon is!