Sport 2014. március 29. 22:22

Második alkalommal hódította el a futsal Magyar Kupát az Astra

Második alkalommal hódította el a futsal Magyar Kupát az Astra
6-2-re győzött a Tolna-Mözs ellen, így megnyerte az idei Magyar Kupát az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. Az Astra a Nagykátán megrendezett találkozón végi fölényben játszva magabiztos diadalt ért el és megvédte a címét.

Esélyesként várhatta a Magyar Kupa ez évi döntőjét az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. A női NBI-es futsalbajnokság alapszakaszában ugyanis kétszer is legyőzte döntőbeli ellenfelét, a Tolna-Mözs csapatát.

A mérkőzést ennek megfelelően a félegyháziak kezdték jobban. Szabó Boglárka  ezúttal is megállíthatatlannak bizonyult. A 3. percben, majd a 9. és a 13. percben is bevette az ellenfél kapuját. /3-0/

Nem sokkal később Zágor Bernadett és Halászi Kinga is feliratkozott a góllövők közé, így a szünetre jelentős különbség alakult ki a két csapat között. /5-0/

A 2. játékrészben Hodován Edit és Bogárdi Mónika révén két gólig jutott a Tolna-Mözs, de nem forgott veszélyben az Astra győzelme. Ebben a játékrészben Zágor Bernadett szerezte meg a csapata hatodik gólját.

A 6-2-es Astra-siker után ismét a félegyházi együtteshez került a Magyar Kupa! 

 

Út a döntőig:

Astra:

1. forduló: erőnyerők

2. forduló: Astra - Univerzum 11-0

3. forduló: Közterület - Astra 1-27

4. Forduló: Dunakeszi -Astra 4-4, Astra - Dunakeszi 8-2

Tolna:

1. forduló: erőnyerők

2. forduló: ELTE SE - Tolna-Mözs 2-3

3. forduló: Kecskeméti NLE - Tolna-Mözs 3-10

4. forduló: Tolna-Mözs - HTE 4-6, 3-0 (óvás után)

 

2014. március 29. szombat 17:30

 

ASTRA KISKUNFÉLEGYHÁZI B

3` SZABÓ BOGLÁRKA, 9` SZABÓ BOGLÁRKA, 13` SZABÓ BOGLÁRKA, 14` ZÁGOR BERNADETT, 19` HALÁSZI KINGA, 33` ZÁGOR BERNADETT,

 

6

-

2

TOLNA-MÖZS

24` HODOVÁN EDIT, 36` BOGÁRDI MÓNIKA,

 

 

 

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!