Sport 2014. március 30. 20:05

Erősebb ellenfelekkel szemben is helytálltak a Jövő Bajnokai

Képgaléria
Erősebb ellenfelekkel szemben is helytálltak a Jövő Bajnokai
Sikeresen zárult a kiskunfélegyházi Jövő Bajnokai DSE által szervezett négycsapatos nemzetközi kosárlabdatorna a Constantinum Sportcentrumában. A serdülő korcsoportnak rendezett megmérettetésen a házigazda Jövő Bajnokai DSE mellett a székesfehérvári Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia, a jászberényi JKSE Kosársuli, valamint Kiskunfélegyháza szerbiai testvérvárosa, a nagykikindai KK Velika Kikinda vett részt. A félegyháziak szoros csatában végül a harmadik helyet szerezték meg.

Nemzetközi utánpótlás tornával ünnepelte a Jövő Bajnokai DSE szakosztálya a kétéves születésnapját. A félegyháziak számára erőfelmérő is volt a rendezvény. A fiatal ifjak náluk erősebb ellenfelekkel szemben mutathatták meg tudásukat.

 

Simon Zoltán, szakosztályvezető – edző, Jövő Bajnokai DSE - Kiskunfélegyháza:

Mind a két mérkőzés izgalmas volt. Azt tudni kell, hogy a tornára olyan csapatokat hívtunk meg, akik erősebbek nálunk. Kis szerencse is kellett ahhoz, hogy a végén nyerjünk, de én azt gondolom, hogy kijárt a szerencse a végére. 

A passzsebességben, a játék sebességében fejlődnünk kell. Elégedett vagyok a tornával. 

 

Eredmények:

 

Elődöntő 1. : Jövő Bajnokai DSE – JKSE Kosársuli 61 – 74

Elődöntő 2. : Dávid Kornél KA – KK Velika Kikinda 130 – 52

3.helyért : Jövő Bajnokai DSE – KK Velika Kikinda 62 – 59

Döntő : Dávid Kornél KA – JKSE Kosársuli 90 – 49

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!