Közélet 2014. március 31. 15:22

Új szociális védőhálót kell építeni, állítja a KIT

Új szociális védőhálót kell építeni, állítja a KIT
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elnöke, Szili Katalin és a 4-es számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltje, Horváthné Szalágyi Erzsébet tartott sajtótájékoztatót Kiskunfélegyházán. A tájékoztatón úgy fogalmaztak: a KTI programjának legfontosabb elemei két fontos téma köré csoportosulnak. Az egyik a méltó emberi élethez való jogok - köztük a munka és a lakhatás -, a másik pedig a devizahitelesek problémáinak rendezése.

 

 

Horváthné Szalágyi Erzsébet arról számolt be, hogy sikeresen túl van egy, a bankokkal megvívott pereskedésen, ennek tapasztalata alapján úgy véli, egyetlen devizahitelesnek sem kell belenyugodnia a pénzintézetek diktátumaiba. Szólt arról is, hogy mekkora szakadék tátong a hazai és a fejlettebb európai országok kereseti lehetőségei között. Véleménye szerint ezen rövid időn belül változtatni szükséges, és gátat kell vetni a további elszegényedésnek. Emellett pedig fel kell építeni egy új szociális védőhálót.

Szili Katalin elmondta: kezdeményezik, hogy a parlament még április 6-a előtt üljön össze, és hosszabbítsák meg az április végén lejáró kilakoltatási moratóriumot.

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!