Közélet 2015. október 2. 16:20 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Szépkorúak világnapja

Képgaléria
Szépkorúak világnapja
Az Időskorúak Világnapja alkalmából Bács-Kiskun megye több településén tartottak előadásokat, programokat a rendőrök.

Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az Idősek Világnapját. Azóta minden év október 1-jén megemlékezünk a Földön élő mintegy hatszázmillió 60. életévét betöltött emberről. Az elmúlt évek adatai szerint az áldozattá válás egyik legveszélyeztetettebb korcsoportja a 60 év feletti korosztály. Ma Magyarországon több, mint 2 millió szépkorú él, vagyis minden ötödik ember időskorúnak számít, akik életkori, fizikai, mentális sajátosságaikból adódóan az átlagnál sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak, ezáltal gyakrabban válnak bűncselekmények áldozataivá.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya sem feledkezett meg ezen a napon az idősekről, több helyszínen szerveztek előadásokat, programokat. Az egyik kecskeméti piacon október 1-jén és október 2-án, 7 órától személyesen szólította meg e korcsoportot Dudásné Tóth Erika c. r. őrnagy és Liptai Linda c. r. őrnagy. A szakelőadók az időseket érintő veszélyhelyzetekről, a sérelmükre leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről, azok megelőzési lehetőségeiről és az áldozatsegítés formáiról adtak tájékoztatást, továbbá prevenciós kiadványokkal látták el az érdeklődőket. Azoknak, akik kitöltötték a bűnmegelőzési kérdésekből összeállított TOTO-t, ajándékkal kedveskedtek. Eközben a piac hangosbeszélőjén negyedóránként 1-1 mondatban bűnmegelőzési tanácsok hangzottak el a vásárlóközönség felé.

A helyi rádió szeptember 28-i és október 1-i műsorában a bűnmegelőzési osztály két szakelőadója közreműködésével beszélgetést, interjút sugárzott, ahol a hallgatók szintén széleskörű prevenciós tájékoztatást kaptak a vagyon elleni és személy elleni bűncselekmények megelőzési lehetőségeiről egyaránt.

Szintén október 1-jén, 10 órától a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban a nyugdíjas könyvtárlátogatók részére meghirdetett informatikai tanfolyam résztvevői kötetlen, interaktív fórumon egy prevenciós szakember előadásában kaptak tájékoztatást a világhálón rájuk leselkedő veszélyekről.

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közreműködésével az Idősek Világnapja alkalmából „Biztonságot az Éveknek” címmel szervezett prevenciós programot október 1-jén Kiskunhalason, amelynek fókuszában az időskorúak közlekedésbiztonságának javítása, közlekedési ismereteinek bővítése állt, különös tekintettel a gyalogos és kerékpáros közlekedésre. A célkitűzések között szerepelt az egészségmegőrzés, az évek múlásával bekövetkező változások elfogadásának megkönnyítése, a pozitív életszemlélet erősítése, a közösség egyénre gyakorolt pozitív hatásának erősítése.

A Bajai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója Csikérián várta a helyi és környékbeli időseket egy kötetlen beszélgetésre. Előadása során felhívta a figyelmet a zseblopások, trükkös lopások és a besurranások jellemzőire, a bűnözők által legtöbbször alkalmazott módszerekre. A szakelőadó külön felhívta az időskorúak figyelmét lakásaik védelmének fontosságára, valamint arra, hogy idegen személyt soha ne engedjenek be otthonukba. A szakember részletes tanácsokkal szolgált az érdeklődök számára, hogy miként előzhetik meg az áldozattá válást és mi a teendőjük, ha mégis sértetté válnak. Az idősek felvilágosítást kaptak az állami kárenyhítés és az áldozatvédelmi támogatás lehetőségéről is.




 

Kövessen minket a Facebookon is!