Közélet 2015. október 5. 13:20

Híres színészek mondják el, hogyan esik szét egy család

Kamarás Iván, Száraz Dénes és Csizmadia Ildikó kisfilmekben beszélnek azokról az élethelyzetekről, amiktől pillanatok alatt széteshet egy család. Az SOS Gyermekfalvak a krízishelyzetben lévő családok megsegítésére indított kampányt.

Ma több mint 20 ezer gyermek él állami gondoskodásban Magyarországon. A családok széthullásának egy része megelőzhető lenne, ha idejében segítséget kapnának. A betegség, haláleset, munkahely illetve lakás elvesztése könnyen megingathat egy addig jól működő családot is, előfordul, hogy átmenetileg a szülők nem képesek gondoskodni gyermekükről. Az SOS Gyermekfalvak családmegerősítő programja erre az időszakra nyújt segítséget a családoknak, hogy minél kevesebb gyerek kerüljön állami gondoskodásba. „Amennyiben szükséges, a gyereket családok átmeneti otthonában biztonságba helyezzük. Közben segítünk a szülőknek például a szülők közötti konfliktus rendezésében, szenvedélybetegség kezelésében, munkahelykeresésben, a gyerekneveléshez szükséges mindennapi rutin kialakításában, lakáskörülmények javításában.” – mondta el Szilvási Léna, az SOS szakmai igazgatója a programról.

Az októberben futó kampányidőszakban az SOS virtuális kéznyomokat gyűjt az alapítvány weboldalán. Minden kéznyom után a Dr. Oetker 500 forinttal támogatja a szervezet családmegerősítő programját. „Bármerre nézek, szétesettséget érzékelek világunkban. „Tengelytelenné” vált a világ körülöttünk, mert sok minden, amiben hittünk, már nem ad elegendő támaszt, biztonságot életünkben. Mi marad más igazodási pont, egyfajta tápláló forrás az életünkben, mint a család? Családi vállalkozásként hiszünk a család megtartó erejében. Ezért támogatjuk szívesen újra az SOS Gyermekfalvak kampányát.” - mondta el Kálmán Csaba, a Dr. Oetker ügyvezető igazgatója.

A kisfilmekben Kamarás Iván arról beszél, hogyan veszítheti el valaki a gyerekét, mert hirtelen utcára kerül. Száraz Dénes és Csizmadia Ildikó egy házaspárt alakít, akiknek rendbe kellett hozni az életüket, mielőtt újra egy család lehettek. A kampány arca Szabó Győző.

Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül. A gyermekfalvak sajátossága, hogy a nevelőszülőknél a gyerekek testvéreikkel együtt maradva, családként nőhetnek fel.




 

Kövessen minket a Facebookon is!