Kultúra 2014. április 2. 19:01

Móra meséit illusztrálták az ovisok

Képgaléria
Móra meséit illusztrálták az ovisok
Rajzpályázatra invitálta a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár az ovisokat a Móra- emlékév apropóján. Az apróságokat arra kérték, hogy Félegyháza nagy mesemondójának egy-egy írásához készítsenek illusztrációt. A pályázati felhívásra 140 alkotás érkezett, amelyekből április 2-án nyílt kiállítás a könyvtárban.

Nemcsak kiskunfélegyházi óvodákból, de Szentesről és Budapestről is szép képek érkeztek, derült ki a tárlatmegnyitón. Rácz Lászlóné művésztanár megnyitójában elmondta, hogy óvónőiknek és szüleiknek biztatására a gyermekek remek illusztrációkkal jelentkeztek. Célt ért tehát a pályázat, sok ovis ismerkedett a Móra-mesékkel, alkotásaikkal megjelenítették, fantáziájukkal színesítették a csodálatos mesevilágot.

Az összegző kiállításon nem volt eredményhirdetés. A szervezők úgy fogalmaztak: mindenki nyertese a pályázatnak. Az alkotók azért, mert megmutatták tehetségüket, a látogatók pedig azért, mert igazán szép rajzokban gyönyörködhetnek.

A pályázatra benevezett valamennyi óvodát oklevéllel és rajzcsomaggal jutalmazták. A tárlatmegnyitót a Dózsa Óvoda Katica csoportjának tavaszi műsora színesítette.

A kiállítást április 25-éig látogathatják az érdeklődők a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.

 

H. S.

 

Kövessen minket a Facebookon is!