Közélet 2014. április 2. 20:09

Szél Bernadett szerint korrupciós fertőben az ország

Képgaléria
Szél Bernadett szerint korrupciós fertőben az ország
Az emberek egyre inkább úgy vélekednek, hogy a régi politikai elittől semmit nem remélhetnek. Látják, hogy a foglalkoztatási krízis megoldásában éppúgy kudarcot vallottak, mint a szegénység csökkentésében. Ezért egyre többen szeretnék, ha az LMP ismét ott lenne a parlamentben – mondta Szél Bernadett a párt társelnöke ma, a Kiss Kálmánnal, a 4-es számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltjével közösen megtartott sajtótájékoztatón.

Szél Bernadett elmondta: látja mindenki, hogy korrupciós fertőben van az egész ország. Éppen ezért fogalmazódik meg sokakban, hogy teljes politikai megújulás kell ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk. Kifejtette, hogy az országot járva azt tapasztalta, egyre többen szeretnék, ha az LMP képviselői ismét ott lennének a parlamentben. Ez a bizalom többek között abból fakad, hogy ez a párt volt Orbán Viktorék hiteles ellenzéke, akik konkrét ügyeket tudtak vinni a parlament elé. Ezek közé tartozott a paksi atomerőmű bővítése, az ügynök-akták, a NAV bizottság, az áfa-csalások felderítése. 2014-ben választási programot írtunk, 2018-ban kormányprogramot akarunk írni, ha megtisztelnek bizalmukkal a választók – tette hozzá az LMP társelnöke.

Kövessen minket a Facebookon is!