Kistérség 2015. október 27. 07:30

A biogazdálkodás nagymestere

Képgaléria
A biogazdálkodás nagymestere
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének Elismerő Oklevele kitüntetésben részesült Nemes Mátyás, fülöpjakabi biokertész. A biogazdálkodás „veteránja” a többi kitüntetettel együtt október 22-én, Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban vehette át ünnepélyes keretek között az elismerést, amit Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, és Rausch Sándor alelnök közösen adtak át a díjazottaknak.

Nemes Mátyás zöldségféléit vegyszermentesen termeli, portékáját kedvelik a környéken, de szívesen vásárolják a főváros biopiacán is. Gazdaságában rendszeresen fogad érdeklődő vendégeket, tanfolyamokat szervez, előadásokat tart, megszállott terjesztője az ökogazdálkodás gondolatának. Munkája ma már nemcsak Magyarországon, de külföldön is ismert, elismert.

– Nem volt ez így mindig. Nagyon nagy elszántsággal és nagyon kevés tapasztalattal vágtunk neki az ökológiai gazdálkodásnak. 1998-99 fordulóján egy tanfolyamon vettünk részt, amelyet az ökogondolkodás egyik megalapozója, Szécsényi Sándorné Erzsike szervezett. Én a vegyszermentes termelést a tanya melletti másfél hektáros területen kezdtem. Ma már háromszorosát öntözöm, művelem. Mindig szem előtt tartva az ökogazdálkodás alapszabályait, miszerint egy zöldségféle megtermeléséhez ugyanannyi energia kell hagyományosan, mint vegyszermentesen. Ezt az energiát bevihetem gyomirtóval, de kézi munkával, kapálással is. Én az utóbbit választom, mert a végterméket nem lehet összehasonlítani. A biozöldség tetszetősebb, beltartalma magasabb, ízletesebb, zamatosabb és egészségesebb is.

– A megtermelt portéka zöme a budapesti ökopiacra kerül. Kik a vásárlók?

– Nagyon vegyes a kép. Vannak nyugdíjas vásárlóim éppúgy, mint ismert és kevésbé ismert személyiségek, vállalkozók. Ami jóleső, hogy rendszeresen visszatérnek. Legalább ennyire örömteli, hogy egyre több fiatal vásárol tudatosan vegyszermentesen termelt zöldséget.

– Nemcsak termelőként, de mintakertészet üzemeltetőjeként, tanfolyamszervezőként, előadóként is ismeri önt a biotársadalom.

– Úgy vélem, ha az emberben összegyűlik egy csomó tapasztalat amivel a saját termelését, értékesítési rendszerét meg tudta szervezni, és ezt el is tudja mondani, akkor ezt a tudást vétek lenne nem átadni. Büszke vagyok arra, hogy a nálam szerzett inspirációk alapján egy erdélyi fiatalember Sepsiszentgyörgyön szervezett egy csapatot. Közösségi kertet alakítottak ki, ahol biogazdálkodnak. Két év elteltével hozzáfogott Csíksomlyón is egy közösség létrehozásához. Jóleső számomra, hogy a családom is elfogadta a biogazdálkodás jelentőségét.

A feleségemmel együtt dolgozunk a birtokunkon, de mindkét gyermekem és családja vegyszermentes gazdálkodást folytat. Itt a faluban egyébként többen is ezt a termelési formát választottuk. Sikerink közé soroljuk azt is, hogy másfél évtized után környezetünkben megjelentek a ragadozó madarak, ami azt jelzi, hogy a biogazdálkodásnak köszönhetően újraépül a tápláléklánc.

Hájas Sándor




 

Kövessen minket a Facebookon is!