Mária emlékmű épül Szentkúton
A településvezető hozzátette: a Regnum Marianum térplasztikát a kiskunfélegyházi művésztanár, Szabó Ildikó tervezte és a falu központjában épül meg. Az emlékmű megvalósításához pályázati forrásra is számít az önkormányzat. A Regnum Marianum, azaz Mária országa elnevezésű témát a pálosszentkúti zarándokhely közelsége, a település jelenlegi és a történelmi Magyarországon elfoglalt centrális földrajzi elhelyezkedése, a Honfoglalás előtti időkig visszanyúló története adta. Formája, szerkezete többszörös szimbólumrendszere révén olyan szakrális teret kíván képezni, mely összeköti az egykor itt élt emberek emlékeit a jelennel és a jövővel is.
A térplasztika formája egyszerre idézi meg a szentkúti nyolc pilléres építményt, a Szent Koronát, valamint egy gránátalmát, mely Mária erényeinek és mérhetetlen irgalmának szimbóluma a középkori keresztény művészetben – olvasható az emlékműről készített szinopszisban. A nyolc íves pillér egy nyolcágú üvegkoronát tart majd, ami a gránátalma csészeleveleit formázza. Az üveg színe és formája pedig a szentkúti csodára, a feltörő vízre utal. A tervek szerint a mű elkészítésébe bevonják a falu óvodásait és kisiskolásait is. Egy játszóházi foglalkozás keretében a témához illeszkedő meséket olvasnak fel, majd az ezekről készített rajzaikat a pillérek alatti kövekre viszik fel homokfúvással. Ezáltal is szimbolikus kapcsolat jöhet létre a múlt a jelen és a jövő között – írja az emlékművet tervező Szabó Ildikó.