Dunaszekcsőn szerepeltek a Turul Koppányok
A Dunaparton lévő löszfal és étterem területe festői szépségű tájat és a végsőkig kiaknázhatatlan lehetőségeket nyújtott az íjászcélok elhelyezéséhez. A technikás célok helyenként nehéz küzdelmet hoztak, hiszen egy-két cél, azért okozott meglepetést rendesen. Mint pl. a kötél, amit nem volt elég telibe találni, bizony abban a vesszőnek is benne kellett maradnia.
A Koppányoké természetesen mind kipattant! Ezt a szabályt érdemes lesz a Nimródoknak átgondolniuk, ha ismét náluk lesz a vándorzászló joga.
Az időjárás is kegyes volt, mert az utolsó cél meglövésekor kezdett csak el az eső esni.
Összesen 20 cél volt kihelyezve, 3D-2D-s célok vegyesen. Az erős mezőnyben, nagy küzdelem kellett a dobogó megszerzéséhez. Hozta is a tét az áldozatokat, hiszen a dobogóhoz szokott versenyzők tucatszám kellett hogy beérjék a sokadik helyezéssel a végén.
Azért a Koppányok megvédték a becsületüket és Kiskunfélegyháza hírnevét, hiszen ifjúsági lány kategóriában Szeibert Nóra magabiztosan nyert, Vas Bianka ugyanebben a kategóriában negyedik lett.
Steitz Adelinát ugyan a helyszínen elfelejtették díjazni, de a később közzétett eredményekből láttuk meg hogy Adelina gyerek nő kategóriában 76 pontos kimagasló előnnyel első lett.
Ifjú Lovas Ferenc hetedikként zárt.
A legnépesebb a felnőtt férfi kategóriát, az jellemezte, hogy több mint hetvenen neveztek.
Szeibert Imre 339 ponttal 16. Papp Zoltán 314 ponttal 24. Vas Tibor 299 ponttal 35. lett.
Szenior férfi kategóriában Dinnyés Gyula 363 ponttal harmadik lett!
Az egyéni verseny befejeztével kezdődött a végső küzdelem a vándorzászlóért, de itt már csapatban. Az egyesületenként legjobb eredményt elért öt versenyző jutott be a döntőbe egy csapatot alkotva. Dinnyés Gyula, Szeibert Imre, Papp Zoltán, Vas Tibor, Szeibert Nóra ment tovább a küzdelemben.
A távlövés nem a Koppányok erőssége, ezért várható volt az folytatás eredmény is. Igaz magukhoz képest kimagaslóan eredményesen lőttek, hiszen Papp Zoltán 50- en remekelt, Vas Tibor 40-en jól lőtt a többi hozta a kötelezőt, de voltak jobbak. Ennek eredményeként a Koppányok 1816 pontos összeredménnyel visszacsúsztak az ötödik helyre.
A vándorzászlót nagy örömünkre Szegedre hozták, így nem kell messzire menni megküzdeni érte. 2165 pontos végeredménnyel a Szegedi Szittyák nyerték el a jogot.
Dinnyés Gyula
Koppányíjász
G. Z.