Közélet 2015. november 12. 11:40 Forrás: MTI

Nincs összefüggés a Gripen-balesetek között

Nincs összefüggés a Gripen-balesetek között
A hatósági vizsgálati eredmények szerint nincs összefüggés a Magyar Honvédség három repülőgépének nyáron történt balesete között, rendszerszintű üzemeltetési problémát nem tártak fel - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter az Országgyűlési honvédelmi bizottságának ülésén.



A Magyar Honvédség egyik kétüléses Gripen gépe május 19-én Kecskemétről felszállva hajtott végre feladatot a cseh légtérben, amikor a cáslavi repülőtéren balesetet szenvedett. Ezt követően, június 10-én Kecskeméten ugyancsak egy Gripent, majd június végén Szolnokon egy JAK-52-es típusú repülőgépet ért baleset.

Simicskó István miniszter a bizottság előtt részletesen ismertette a három esetet, s elmondta, párhuzamosan több vizsgálat is indult, így részeredményekről tudott beszámolni. Ugyanakkor kiderült, hogy az első balesetben érintett gép vezetőjének megvolt a szükséges jogosítványa, jártassága megfelelt az elvárásoknak, azonban a repülési ideje az esetet megelőző fél évben rendkívül alacsony volt.

Ennek okait firtatta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa. Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta: a pilóta egy római tanfolyamon volt, majd orvosi vizsgálatokon vett részt. Ezeket követően kezdte volna meg ismét repülési óráinak gyűjtését.

Simicskó István kifejtette: az első, cáslavi Gripen-baleset körülményeinek, okainak feltárására a magyar, cseh és svéd hatóságok közösen és önállóan is indítottak vizsgálatot. Az eddigi eredmények szerint a légügyi hatóság rögzítette, hogy a kétüléses gépen a fékrendszert maximálisan üzemeltették. Ezzel kapcsolatban több vizsgálat - köztük a pilóta felelősségéről szóló - még folyamatban van. Ezzel együtt a hatóságok az Összhaderőnemi Parancsnokság vezetőjének előírták, hogy az év végéig vizsgálja felül a kétüléses gépen megfigyelőként tartózkodó beavatkozási lehetőségeit, s arra vonatkozóan dolgozzon ki egy intézkedési tervet.

A második, Kecskeméten történt Gripen-baleset vizsgálata során már megállapították, hogy a légi közlekedési szabályokat nem sértették meg. Sem a baleset érintettjei, sem a gépekkel foglalkozó hajózó, mérnöki állományból senkit nem terhel személyi felelősség. Itt egyértelműen műszaki hiba okozta a balesetet. A futómű nem nyílt ki teljesen. Emellett a svéd gép brit gyártmányú katapultülése sem oldódott ki megfelelően - közölte a miniszter.

Simicskó István elmondta: a két Gripen jelenleg hiányzik a Magyar Honvédség légierejéből, de azok egyes elemei még használhatók. Elképzelhető, hogy jövő év második felére mindkét gépet pótolni lehet. Ehhez valamilyen hitelkonstrukcióban gondolkodik a honvédelmi tárca - tette hozzá.


Fotó: Gripen-baleset a cseh légtérben, Caslavban - Zord Gábor László - Magyar Nemzet






 

Kövessen minket a Facebookon is!