Közélet 2015. november 14. 08:25 Forrás: MTI

Elkészült a lista a központi középiskolai írásbelit tartó iskolákról

Elkészült a lista a központi középiskolai írásbelit tartó iskolákról
Az idén 626 középiskolai feladatellátási helyen lehet letenni a központi középiskolai írásbeli vizsgát - derül ki az Oktatási Hivatal által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményből. A hivatal a www.oktatas.hu oldalon nyilvánosságra hozta a központi írásbelit meghirdető helyek listáját.

A hivatal tájékoztatása szerint a középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen nevelési-oktatási program szerint induló osztályokat indítanak majd a 2016/2017. tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi feltételeket határoznak meg a hozzájuk jelentkező tanulók számára.

Az iskolák 48,6 százaléka nem tart felvételi vizsgát, hanem az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolja és veszi majd fel a tanulókat. A többi helyen lesz felvételi. Ha tehát egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban majd ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Írásbelit 8 évfolyamos gimnáziumba 55 helyen, 6 évfolyamosra 75 helyen, míg négyosztályos képzésre 496 helyen lehet majd tenni. Az írásbeli vizsgákra való jelentkezés határideje december 8-a. A jelentkezést ahhoz a - listán szereplő - középiskolai feladatellátási helyhez kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgát meg kívánja írni. A felvételivel és ezen belül a központi írásbelivel kapcsolatos minden információ megtalálható az OH honlapján.

A hivatal tájékoztatása szerint a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumok, valamint a 9. évfolyamra történő beiskolázás központi írásbeli vizsgáit a magyar nyelvi és a matematikai kompetenciákat mérő, központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó feladatlapok alapján, országosan egységes eljárásrend szerint kell megszervezni. A központi írásbeli vizsgákhoz külön-külön feladatlapok készülnek az egyes intézménytípusoknál.

A felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek. A két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet kell tartani.

A tanév rendje szerint a központi írásbeli vizsgákat országosan a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára 2016. január 16-án 10 órától, a pótló írásbeli vizsgát 2016. január 21-én 14 órától kell megtartani. Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók tehetnek, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet központi írásbeli vizsgát.





 

Kövessen minket a Facebookon is!