Hármas ünnep a pálmonostori Gárdonyi Géza Általános Iskolában
Délután a ”Mi Gárdonyink” vetélkedőn hat iskola képviseltette magát, közülük a félegyházi Dózsa György iskola csapata szerepelt a legeredményesebben, de jól felkészültek a József Attila, a Platán utcai, a petőfiszállási Petőfi Sándor, a pálmonostorai Gárdonyi Géza és a Darvas Iskola csapatai is. A zsűri tagok Jánosiné Gyermán Erzsébet Gátér község polgármestere, Mészáros Márta a Kiskun Múzeum igazgatója, és Mészáros Johanna, a Pálmonostorai Könyvtár munkatársa volt.
A vetélkedő ötletadója, szervezője és levezetője Győriné Farkas Anna és Cseszkóné Csernák Anita pedagógusok voltak. Az intézmény dolgozóinak összefogásával színvonalas, jó hangulatú versenyen vehettek részt a diákok és felkészítő nevelőik. Lantos Lászlóné intézményvezető hangsúlyozta, hogy az első alkalommal útjára indított vándorkupa egy rangos verseny kezdetét jelképezi.