Közélet 2015. november 20. 16:20 Forrás: MTI

Quaestor-ügy: közzétették az Ab határozatát

Quaestor-ügy: közzétették az Ab határozatát
Közzétették a Magyar Közlönyben az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatát, amellyel megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit, ugyanakkor kimondta: van lehetőség alkotmányos kárrendezésre.

A megsemmisített rendelkezések a határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő napon, azaz pénteken vesztik hatályukat. Az Ab keddi határozata szerint a törvény diszkriminatívan határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét, a kárrendezésbe bevont befektetési szolgáltatók esetében pedig aránytalan a tulajdonkorlátozás, és a felkészülési idő sem elegendő. A törvény jelen formájában nem alkalmazható.

A Quaestor-ügy márciusi kipattanása után egy hónappal elfogadott, a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvényt magánszemélyek és pénzintézetek támadták meg az Ab-n. A március elején kipattant ügynek 32 ezer károsultja van. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt.




 

Kövessen minket a Facebookon is!