Kistérség 2015. november 25. 14:30 Forrás: Petőfi Népe

A túléléshez össze kell fogni

A túléléshez össze kell fogni
Az országban az elsők között november 24-én, kedden kezdte meg működését a civil önkormányzati modell Gátéron. A kezdeményezés célja, hogy még jobban bevonják a helybelieket a döntéshozatalba.

– Egy ilyen kis település túléléséhez alapvetően fontos, hogy a közösség összetartó és életrevaló legyen. Közösséget építeni azonban csak úgy lehet, ha érzik falubeliek, hogy fontosak, hogy figyelünk rájuk, adunk a véleményükre. A civil önkormányzat létrehozása is ezt a célt szolgálja – nyilatkozta Jánosiné Gyermán Erzsébet a település polgármestere. Elmondta, a civil önkormányzati modellt az úgynevezett helyi közösségi akadémia keretében tervezték meg.

– Az önkormányzat és a lakosság közötti információáramlást és kapcsolattartást oly módon próbáljuk segíteni, hogy a lakosság javaslata alapján tíz civil képviselőt jelöltünk ki, akik állandó meghívottként vehetnek részt a testületi üléseken, hozhatnak olyan témát, ami foglalkoztatja a helyieket és véleményt nyilváníthatnak a napirendekkel kapcsolatban. Ezzel az a célunk, hogy még több információ jusson el a képviselő-testülethez, másrészt pedig az ülésen elhangzott információkat vigyék ki, mert hiába van fent az interneten a jegyzőkönyv és a könyvtárban is elolvasható, a falubeliek nem szokták megnézni. Ugyanakkor nagyon sok téves információ kering a köztudatban. Azt reméljük, hogy így a pletykák helyett pontos információk jutnak el a gátáriakhoz. Kedden délután volt az első olyan testületi ülésünk, ahol a civil meghívottak is részt vettek – részletezte a polgármester.

A helyi közösségi akadémia keretében még januárban megalkottuk a település hosszú távú stratégiai programját is. Ennek egyik sarokpontja volt a településen belüli közösségépítés. Hogy milyen irányban induljunk el, arról kérdőíves felmérést készítettünk a faluban. Ennek az egyik pontjaként fogalmaztuk meg, hogy ki, mit szeretne megtanulni másoktól, illetve ki, mit tanítana meg másokkal. Ennek eredményeképpen jógatanfolyam, számítógépes-internetes tanfolyam kezdődik, elindul az öltögető klub, januárban pedig aerobic tanfolyam. Valamennyi helyi oktatókkal, helybelieknek – fűzte hozzá Jánosiné.

A közösségi akadémia másik pozitívuma, hogy sikerült nyitnunk a fiatalság felé. Ennek egyik bizonyítéka, hogy nemrégiben Tök-Jó közösségi délutánt szerveztek. Sikerességét bizonyítja, hogy nem csak a tizenéveseket, de a hatvanon túli nagymamákat is sikerült bevonniuk a programba. A fiatalok közösségépítésének másik vonulata, hogy elkezdtek szervezkedni, mert szeretnének egy kondi termet megvalósítani a faluban, amihez az önkormányzat biztosítja a helyet. Új kezdeményezésük az is, hogy a község karácsonyfájára a fiatalok közösen készítik el a díszeket, és persze együtt is díszítik fel a fát – közölte a polgármester, aki szerint mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a helybeliek sokkal inkább magukénak érezzék a falut és annak történéseit.




 

Kövessen minket a Facebookon is!