Szőlőtőkék ajándékba
– A falugondnoki szolgálat védi és segíti azokat az embereket és családokat, akik vidéken élnek, főként a tanyavilágban és valamilyen ok miatt segítségre szorulnak. A szolgálat munkatársai törekszenek számukra olyan feltételeket teremteni, melyek méltóak az emberhez. A szőlőfogyasztás népszerűsítésével szeretnénk kibővíteni egyoldalú táplálkozási szokásainkat – nyilatkozta Csörszné Zelenák Katalin az egyesület ügyvezetője.
A kezdeményezés nagyon régről indult. Kemény Bertalannak a falugondnokság kitalálójának ötlete volt, hogy a rezisztens csemegefajtákat minél szélesebb körben népszerűsíteni kellene, mert a csemegeszőlő fogyasztása nagyon jó hatással van az emberi szervezetre. Az ötlet megvalósítására most nyílt lehetőségünk, csatlakozva az Egészséges Bács-Kiskunért programhoz sikerült támogatás szereznünk Berci bácsi régi álmának megvalósítására – részletezte Csörszné.
Elmondta, a Kiskert program keretében az önként jelentkező falu- és tanyagondnokok, illetve településenként 10-10 család kapott hét fajta szőlőtőkét ajándékba, hozzá pedig dr. Hajdú Edit szőlőnemesítő kiadványát, melyben minden fontos tudnivalót megtalálnak a szőlőtermesztéssel kapcsolatban. Ugyanakkor a szakember a tőkék átadásakor az ültetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra is felhívta a programban résztvevők figyelmét.
Fotó: Vajda Piroska