Hirdetés
Sport 2014. április 8. 21:05

Borult a papírforma! Legyőzte a Kunszállás a KHTK csapatát

Képgaléria
A Bács Megyei Kupa 4. fordulóját rendezték meg április 8-án, melyen a megyei I. osztályú Kiskunfélegyházi HTK az ugyancsak a megyei I-ben szereplő Kunszállás együttesét fogadta. A mérkőzés végig kiegyenlített játékot hozott. A vendégek a hajrában szerzett góllal végül 2-1-re győzni tudtak, így kiverték a KHTK-t a kupából.

A mérkőzés esélyesének egyértelműen a félegyháziak számítottak, akik nagyszerűen szerepeltek tavasszal és harcban vannak a megyei I. osztály bajnoki címéért. Velük szemben a Kunszállás SE csupán a középmezőnyhöz tartozik. Jelenleg a kilencedik helyen állnak a tabellán.

A találkozót a vendégek kezdték jobban. A 6. percben Tábi Attila révén előnyhöz jutottak. /0-1/

Ezt követően a KHTK sem késett sokat a válasszal. Bő tíz perccel később Koncz Miklós egalizált. /1-1/

A szünetig nem változott az állás, nyitva maradt a továbbjutás kérdése.

A második félidőben főként mezőnyjátékot láthatott a publikum. A kunszállásiak elsősorban távolról veszélyeztettek, míg a félegyháziak rendre rosszul oldották meg az utolsó passzaikat.

A hajrában mindkét fél előtt adódott lehetőség, de gólt végül a vendégek szereztek.

A 82. percben egy pontrúgás után Mizsei Adrián maradt egyedül az ötös vonalán és közelről a hálóba bombázta a labdát. /1-2/

Több gól már nem született; a kitámadó félegyháziakkal szemben veszélyes támadásokat vezető kunszállásiak sem jutottak el több találatig.

A Bács Megyei Kupa 4. fordulójából a Kunszállás SE jutott tovább, így megmaradt az esélye a kupa megnyerésére.

 

Kádár Tamás, edző, Kiskunfélegyházi HTK:

- Jó mérkőzés kerekedett a mai napon, a szurkolók jól szórakozhattak. Végig izgalmas találkozó volt. Mindkét csapat hajtotta magát. A helyzetkihasználásban nőtt fölénk az ellenfél.

Kertész Gábor, vezetőedző, Kunszállás SE.

- Levettem a terhet a játékosaimról, csak azt kértem, hogy küzdjenek. Jó játékkal sikerül győzni. Remélem sokáig jutunk a kupában. 

 

Kiskunfélegyházi HTK- Kunszállás SE (1-1) 1-2

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!