Egészségügy 2015. december 3. 13:20 Forrás: keol.hu

Lezárult az Egészséges Bács-Kiskunért program

Lezárult az Egészséges Bács-Kiskunért program
Hivatalosan is befejeződött az Egészséges - Bács Kiskunért projekt, mely tíz hónapon keresztül jutott el széles körben a megye lakosságához. A keceli projektzárón Rideg László, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés elnöke méltatta a hatalmas összefogással megvalósult, több tízezer embert mozgósító program jelentőségét, a mögötte húzódó szakmai munkát. Az elnök leszögezte, hogy a megye mindent megtesz annak érdekében, hogy az egészséges életmódot népszerűsítő program mozgalommá válhasson megyénkben.

Dr. Kecskés László, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. igazgatója, a projektet irányító önkormányzati cég vezetője, tartalmas értékelésében mutatta be az elmúlt tíz hónap munkáját, melyet hét együttműködő partner bevonásával, végeztek. Több mint 880 millió forintból valósult meg a komplex egészségfejlesztési program a megyében. Mint mondta, középpontjában a megyében élő lakosság testi és lelki egészsége állt.

- A projekt olyan egészségfejlesztési programok összessége, melyek hozzájárulnak az itt lakó emberek egészségkultúrájának emeléséhez, annak tudatosításához, hogy az egészség olyan alapérték, amelyért az egyén is felelősséggel tartozik, önmaga is sokat tehet érte - hangsúlyozta.

A programban nagy hangsúlyt fektettek a lelki és testi betegségek megelőzése érdekében a szűrőprogramokra alapozott egészségfejlesztési tanácsadásra, a képzési rendszer módszertani fejlesztésére, az egészségtudatos életmód népszerűsítésére minden korosztály körében, valamint felhívták a figyelmet a helyi természeti és gasztronómiai értékek egészségmegőrző szerepére is.
 

A feladatokról, tapasztalatokról, élményekről a konzorciumi partnerek is beszámoltak.

- Egészséges Baja Városért Közalapítvány

- Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete

- Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület

- Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

- Bácsalmási Önkormányzati Közszolgáltatási Közhasznú Nonprofit Kft.

- Jánoshalmi Kistérségi Társulás

- Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ Nonprofit Közhasznú Kft.
 

A fenti cégek vezetői kifejezték további együttműködési szándékukat, hiszen mint mondták, egyértelművé vált az igény a lakosság részéről, hogy szükség van ezekre a programokra. A projekt által felvázolt jövőkép értelmében a folyamatos megújulásra képes, fenntartható gazdasági és társadalmi környezet megteremtésével Bács-Kiskun megye versenyképes és vonzó térség lesz. Ennek fényében a pályázatban közreműködő szakemberek célul tűzték ki térségi, valamint az egész megyére kiterjedő egészségtudatos hálók kiépítését. Ezek keretében lehetőség nyílik egészségmegőrzést támogató szolgáltatások megszervezésére és modellszerű működtetésére megyeszerte, valamint amellett, hogy a lakosság megismeri az egészségtudatosság előnyeit, a program keretében alapvető életvezetési készségei is javulnak.
 

A programok legfontosabb elemei között szemezgetve gyors képet kaphatunk arról, hogy minden területre és minden korosztályt érintően igyekeztek elérni a megye lakosságát a tartalmas programokkal.

- Mozdulj, Bács-Kiskun - Családi napok, futóversenyek, gyalog- és kerékpártúrák, zarándoklatok, nyitott fitnesstermek szolgálták a mozgásra való figyelemfelhívást megyeszerte.

- Egészségkaraván - A települési rendezvényekre, falunapokra, valamint a gyógyfürdőkben szervezett egészségnapokra kivonuló sátor előtt rendre hosszú sorok kígyóztak. A karavánhoz látogatók nemcsak szűrésen, egészségiállapot-felmérésen vehettek részt, de a megye egészségfejlesztési irodáinak munkatársai jóvoltából életmód-tanácsokat is kaptak, s belekóstolhattak a helyben termesztett finomságokba, a megyében készített kézműves lekvárokba, mézekbe, szörpökbe, egyéb ínyencségekbe.

- Egészségtáborok - Ahhoz, hogy az egészséges életmódba ne csak belepillanthassanak, hanem napokig eszerint is éljenek, életmódtáborokat, s a gyerekeket megszólító, tematikus táborokat szerveztek a nyár folyamán megyeszerte.

- Egészségtudatos háló erősítése a megyében - Ennek a programcsomagnak a gerincét az egészségfejlesztéssel kapcsolatos képzések alkotják.

- Egészségtudatosság erősítése a munkaerőpiacon - Az egészségi állapot és az egészségfejlesztés tekintetében a munkahely szerepe igen nagy, hiszen az időnk nagy részét ott töltjük. A program keretében megvalósult munkahelyekre kitelepült szűrések, állapotfelmérések nagy népszerűségnek örvendtek.

- A lakosság lelki és fizikai egészségének fejlesztése - Ezen programok keretében valósult meg az SMS program, amely eredményközpontú, személyes és gyors segítséget nyújtott az arra szoruló mentoráltnak. A Való Világ program a mentorhálózat munkáját kiegészítő, támogató tevékenység. A program célja, hogy segítse és támogassa az eladósodott egyéneket, családokat a helyes és racionális gazdálkodásra, pénzkezelésre. Mindemellett életvezetési tanácsadások, szenvedélybetegségek megelőzésére, a mentális egészségre irányuló programok, valamint önsegítő csoportok, idős- és betegklubok, kisgyermekes szülőknek szóló klubfoglalkozás és egyéb, közösségfejlesztő programok valósultak meg ebben a témakörben.

- Egészségkonyha program megvalósítása - Ennek a programelemnek a célja a „Vedd a helyit! - Edd a helyit!" jelszóval írható le egyszerűen. Ennek keretében a háziasszonyok, élelmezésvezetők, vendéglátósok számára szerveztek képzéseket, hogy a saját termelésű, nyomon követhető, friss, vegyszermentes nyersanyagok, és az ezekből saját feldolgozó üzemében gyártott termékek minél szélesebb körben ismertté váljanak, s ezek a termékek egészséges, helyi alapanyagokból készült ételekként vagy étel-alapanyagként a közétkeztetésbe és a vendéglátásba is bekerüljenek. A gasztro-show-k keretében az élelmiszerek tudatos vásárlásáról, az étkezési zavarokról esett szó amellett, hogy az egészséges ételeket el is készítették.

- Kommunikációs szemléletmód-váltást szolgáló kampányok megvalósítása kiadványok, online felületek biztosításával vált elérhetővé. A www.egeszsegesbacskiskunert.hu oldalon átfogó képet kaphat minden érdeklődő a programról.


Fotó: keol.hu




 

Kövessen minket a Facebookon is!