Amikor megtanultam csuhéból angyalkát készíteni
Képgaléria
Nem csoda, hogy gyorsan elkapkodták a vevők. Így Marikának maradt még egy kis ideje a fülöpjakabi busz indulásáig, beugrott hát hozzánk. S ha már ott volt, mesélt az „otthoni” asszonyokról, akikkel összeülnek néha kézimunkázni, csuhéból angyalkát kötni meg kosarat fonni. Mellette verselnek és balladákat énekelnek. Marika szeretettel invitált: látogassuk meg őket! Ígérte, ha elmegyek, megtanít csuhé angyalkát készíteni. Én ezt igen vonzó ajánlatnak találtam, így a sportszelet csomagolópapírt – amire Marika telefonszámát feljegyezte – gondosan megőriztem.
Azt sejtettem, hogy különleges vendégszeretetben részesítenek a talpraesett, munkában edződött fülöpjakabi asszonyok. A bánásmód azonban, amiben a községi könyvtár elszeparált termében részünk volt, több volt ennél is: már-már zavarbaejtő. Meghívónk, Rigó Imréné Marika mellett Koncz Jenőné Marika, Vakulya Istvánné Sárika és Kovács Krisztina nem csak a két kezük munkáját osztották meg velünk, hanem lelkük legrejtettebb titkait is. Igaz, versbe, balladába csomagolták.
– Erős izommunkát kívánnak ám ezek a kosarak, mert igen nehéz úgy összetekerni a csuhé hajat, hogy engedelmeskedjen a kezünknek – mutatja az otthonról hozott, kész darabokat Koncz Jenőné, majd Rigóné Marika fűzi tovább a szót.
– Az erdő szélénél születtem, az 50-es évek elején voltam 18 esztendős. Ifjú korunkban az volt a szórakozásunk, hogy esténként meg vasárnap délután összejöttünk, megtanultuk egymástól a csuhéfonás fortélyait, meg minden balladát és betyárnótát. Nem volt villany még az iskolában sem, mégis csodálatosan szép időszak volt az! Gubcsi Lajos tanár úrtól tanultuk a matekot és az irodalmat is, igen szigorúan vette. Már akkor rajtam maradt a versmondás, amivel az utóbbi húsz évben bejártam a fél országot. Voltam Solton, Kerekegyházán, Kunszentmiklóson is nyugdíjas rendezvényen. Azt a verset szeretem, amiben érzelmek vannak: fájdalom, gyötrelem és remény. Az ilyet hamar megtanulom. Bezzeg arra, hogy hol tettem le tegnap a késemet, nem emlékszem – nevet magán Marika, s vele kacagunk mi is.
Aztán verselni kezd. Szomorúra vidámat, vidámra szomorút. Láthatóan lelkesíti az élmény, hogy szűk körű, de annál odaadóbb közönsége vele együtt éli meg a költészet mélységeit és magasságait, sír és nevet. Ady Endre, Kányádi Sándor örökbecsű sorainak felidézését balladák követik a rögtönzött műsorban, Sárika előadásában.
– Lánykoromban legeltettük a teheneket meg a disznót, karaszoltunk estig, utána tanultunk a petróleumlámpa fényénél. Mentünk dolgozni, vitt a traktor bennünket, mi meg énekeltünk rajta. Akkor tanultam meg ezt a sok balladát. Később hosszú ideig nem énekeltem, elfelejtettem mindet. Aztán, egyszer csak szőlőkötözés közben jöttek elő az emlékezetemből a sorok. Egyik a másik után. Én meg feljegyeztem mindet. Az asszonyok keze éneklés közben is gyorsan mozog, és még arra is marad türelmük és figyelmük, hogy nekem is megmutassák a fogásokat. Készül a fejecske, köré gondos munkával fonjuk a glóriát, csipkézzük a köpenygallért, gondosan igazítjuk a szárnyakat…
– Errefelé az a szégyen, ha valaki nem dolgozik, meg ha gazos a kertje – szögezi le Marika, és azzal minden jelenlévő egyetért, hogy életüket nem igen keserítette meg eddig a tétlenség. A dolog ezeknek az asszonyoknak létszükség. Mikor elfogyott odakint a nap, ha más fontos teendő nem akad, hát készülnek az angyalkák és csuhérózsák. Ezekből mindig van egy-kettő Marikánál is, hogy ajándékba adva megenyhítse a szigorú pillantásokat, mosolyt csaljon idegen arcokra, összekössön két tekintetet.
Koncz Jenőné Marika 75 évesen is napkeltétől napnyugtáig dolgozik, biotermékeket termelnek az 5 ezer négyzetéten. Nehezen bírja már, de rá vannak szorulva – mondja. – Nagyon kevés a téesz-nyugdíj: 29 év után 29 ezer forintot kap a férjem. Ha nem termelünk mellé, akkor nem élünk meg.
Azért a téesznek sok mindenért hálásak a fülöpjakabi asszonyok. Rigóné Marika például asszonykoráig sosem járt a bugaci községhatáron túl, a téesz vitte el először kirándulni. Sárika – így meséli – soha életében nem volt nyaralni. Három fiútestvér, három fiúgyerek és hat fiúunoka mellett akkor szolgálták ki, amikor egyszer kórházban volt.
Hát, többek között ezek az asszonyok népesítik be Fülöpjakabon havonta két alkalommal a közösségi házat, és csaknem 40 társukkal együtt beszélgetnek, felköszöntik egymást, máskor vendégklubokat fogadnak. Előfordul az is, hogy ők látogatják meg a bugaci, kunszállási, vagy félegyházi nyugdíjas klubokat. Ezek az asszonyok csinosítják a fülöpjakabi kerteket, küldik megtermelt kincseiket a városokban élő gyermekeiknek és unokáiknak. Ezek az asszonyok tanítottak meg engem csuhé angyalkát készíteni. A szívembe zártam őket.
Tóth Timea
