Kistérség 2015. december 10. 11:30 Forrás: Petőfi Népe

Megakadályozták a fácánok repülését

Megakadályozták a fácánok repülését
Kürtszóval kezdődött és azzal is fejeződött be a fácánvadászat Tiszaalpáron. A közte eltelt néhány óra alatt harminckilenc kakas repülését akadályozták meg a vadászok.

Tizenöt puskás ember, négy hajtó és nyolc kutya vett részt a vadászatban. Mielőtt elindultak volna a puskás emberek, megszólalt a vadászkürt. Ezt követően Kőrös Lajos vadászmester ismertette társaival, hogy ezúttal csak fácánra lehet lőni. Természetesen ez a kötelezettség a dúvadakra nem vonatkozott.

Nagy segítséget nyújtottak a kutyák, akik egy-két alkalommal összekaptak, de kihajtották a sűrű bokorból a madarakat. Nélkülük nem lett volna olyan jó a teríték. A legszebb lövés dr. Dósa Bélától származott, aki nagyon magasról tudta puskavégre kapni a kakast. Teljesítményét a vadászmester meg is dicsérte.

A vadászok három rókát is láttak, de közülük csak egyet tudtak lelőni, a másik kettő el tudott menekülni. Három szajkó viszont sörét által vesztette életét. A hagyományoknak megfelelően a terítéknél is megszólalt a vadászkürt, ezt követően a vadászmester értékelte a napot és majd kiosztották a fácánokat.


Fotó: Szentirmay Tamás





 

Kövessen minket a Facebookon is!