Rendőr, polgárőr, mezőőr, tanyagondnok közös akcióban
A félegyházi kapitányság munkatársai minden héten, minden hozzájuk tartozó településen – Félegyháza, Bugac, Bugacpusztaháza, Gátér, Pálmonostora és Petőfiszállás – tartanak hasonló akciót, melynek egyértelmű célja a közbiztonság javítása. A hideg idő beálltával kiemelt figyelmet fordítanak a hajléktalanokat, és az egyedül élőket fenyegető veszélyhelyzetek elhárítására. A külterületi bejáráson a tanyagondnok, a polgárőr, és a mezőőr is elkíséri a rendőröket, ám a legfőbb kalauz a tanyagondnok, aki minden nap találkozik a külterületen élőkkel, mindenkit ismer a tanyavilágban.
Petőfiszálláson van is tennivaló bőven, mert a lakosság mintegy hetven százaléka, több mint ezer ember külterületen él. Legtöbbjük magányos, idős ember. A keddi akció során is egyedül élőket látogattak. Többségük örömmel fogadta a váratlan látogatókat. Örültek, hogy végre szót válthatnak valakivel, de persze olyan is akadt, aki bizalmatlan volt. A kedvesen kínált forró teát sem fogadta el addig, amit előtte más meg nem kóstolta.
A rövid látogatás során a rendőrök arra voltak kíváncsiak, hogy az időseknek van-e elegendő tüzelőjük, élelmük, meleg ruhájuk, látogatja-e őket valaki, láttak-e a környezetükben valami szokatlant, vagy idegeneket. Azt is elmondták, hogy baj esetén kihez fordulhatnak, kit hívhatnak telefonon és arra is felhívták a figyelmüket, hogy mire figyeljenek, hogyan óvják meg magukat. A fontosabb tudnivalókról tájékoztató füzetet is adtak.
A külterületi bejárás során összegyűjtött tapasztalatokról a rendőrség a jelzőrendszer részeként értesíti a társszerveket is, hogy a felmerült problémákat mielőbb megoldják. A rendőrök arra hívják fel a figyelmet, hogy ilyenkor télen mindenki jobban figyeljen a környezetében élő legveszélyeztetettebb magányos, idős emberekre. Ha nem füstöl a lakásuk kéménye, mindenképp kopogjanak be, kérdezzék meg, hogy minden rendben van-e!
Fotó: police.hu