Közélet 2014. április 15. 11:49

Víz világnapot rendezett a kiskunfélegyházi kórház a Róna Kincse Gyógyfürdőben

Képgaléria
Víz világnapot rendezett a kiskunfélegyházi kórház a Róna Kincse Gyógyfürdőben
Március 22-én, első alkalommal rendezték meg a Víz világnapját a Kiskunfélegyházi Kórházban. A rendezvény helyszíne a kórház épületében üzemelő Róna Kincse Gyógyfürdő volt. A rendezvény a víz és az egészség összekapcsolásán keresztül hangsúlyozta az vízkészletek védelmének fontosságát, hiszen a kórházi gyógyfürdő gyógyászati célú termálvizének megóvása épp oly fontos, mint az ivásra alkalmas víz védelme.

Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz világnapjának. A nemzetközi szervezet felismerte, hogy a föld ivóvízkészlete, amely a föld vízbázisának csupán 2-3 százaléka, rendkívüli veszélyben van. A fejlődő országok folyamatosan növekvő ivóvíz igénye okozza, hogy a jelenlegi felhasználás mellett, földünk vízkészlete közel 50 év múlva elapad. A vízfelhasználást jellemző, elrettentő számadatok közül néhány: 1 kg marhahús előállításának vízigénye 9680 liter, 1 kg búza előállítása 1790 liter vizet igényel, Magyarországon az egy főre jutó ivóvízfogyasztás 100 liter, az USA-ban 500 liter. Az ENSZ által meghirdetett víz világnapi eseményekhez kapcsolódó szervezetek és szolgáltatók ezen a napon különböző rendezvényekkel kívánják felhívni a figyelmet az ivóvíz pazarlás és szennyezés veszélyeire.

A Róna Kincse Gyógyfürdő nevét az 1960-ban feltárt, 2500 méteres mélységű Róna kút által felszínre hozott Róna Kincse gyógyvízről kapta, 2013. júniusában. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiadott határozatban - miszerint a Róna kút vize degeneratív mozgásszervi betegségek gyógyítására alkalmas gyógyvíz - már 2009-ben Róna Kincse néven említik.

A Róna Kincse Gyógyfürdő mozgásszervi és kardiovaskuláris megbetegedésben szenvedők gyógyítását teljes körű hidro- és balneoterápiás, gyógytorna és elektroterápiás szolgáltatásokkal segíti, de pihenési, kikapcsolódási lehetőséget nyújt az orvosi beutalóval nem rendelkező fürdőzők fogadására is.

Az intézmény víz világnapi rendezvényén különböző szűrőprogramokkal, így például csontsűrűség és talpnyomásméréssel várták az érdeklődőket. A fürdőbe látogatók kipróbálhatták az elektroterápiás részlegen működő mágnesterápiás matracot, az infraszaunát, és kedvükre fürdőzhettek a gyógyvizes- és úszómedencékben. A programokat színesítette a vízkóstoló, melynek során kétféle gyógyvíz (az Anna és a Lukács fürdők iható gyógyvizének), valamint a Szentkirályi ásványvíznek, a hagyományos csapvíznek és egy félegyházi artézi kútból származó ivóvíznek az összehasonlítására nyílt lehetőség. A tudományos- és ismeretterjesztő filmeket kedvelő résztvevők számára az intézet konferenciatermében projektoros filmvetítést tartottak, a vízzel kapcsolatos tájékoztató filmekből. A rendezvény további érdekessége a keresztrejtvény pályázat volt, melyen a látogatók vehettek rész és hasznos nyereményekért kereshették a válaszokat a vízzel kapcsolatos kérdésekre.

A rendezvény számos érdeklődőt vonzott az intézménybe, akik pozitív tapasztalatokkal távozhattak. A látogatók nagy száma a rendezvény sikeréről árulkodik. Ezen felbuzdulva döntött úgy a kórház vezetősége, hogy évente visszatérő hagyományt teremt a víz világnapja alkalmából rendezett programok megszervezésére. Következő rendezvényünkön Önt is szeretettel várjuk!

Kelemen József

fürdővezető

Kövessen minket a Facebookon is!