Egészségügy 2016. március 6. 08:15 Forrás: keol.hu

A betegektől több türelmet, az államtól több pénzt kér Svébis Mihály

A betegektől több türelmet, az államtól több pénzt kér Svébis Mihály
A betegektől több türelmet, az államtól több pénzt kér a Magyar Kórházszövetség új elnöke. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója szerint a nővérhiány sokkal nagyobb probléma, mint az orvoshiány, és azt ígéri, hogy a kórházszövetség mindenben segíteni fogja az Állami Számvevőszék vizsgálatait.

"Mint jelölt elnök a kórházszövetségnél, úgy gondoltam, ez a felelősség kötelez arra, hogy ha megválasztanak a kórházszövetség leendő elnökének, természetesen azt is vállalnom kell" - mondta Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség új elnöke az InfoRádiónak. Hozzátette: teljes mértékben egyetért Orbán Viktor kijelentésével, miszerint a vidéki kórházakban 21. századi színvonal várja a betegeket, de ez szerinte csupán az infrastruktúrára vonatkozik.

"Tény és való, ahogy miniszterelnök is említette, hogy az elmúlt években soha nem látott infrastrukturális beruházás volt a magyar egészségügyben, de ehhez megfelelő humán erőforrás is szükséges, ezzel viszont problémák vannak" - hangsúlyozta Svébis Mihály.

Arra a kérdésre, hogy az ÁSZ által feltárt gazdálkodási szabálytalanságok vizsgálatával mit tesznek, azt felelte: "Már az első elnökségi ülésünkön szóba került az ÁSZ-vizsgálat. Egyelőre tájékozódunk. Tanulmányozzuk és feldolgozzuk a jelentést. Meg kell állapítanunk, hogy valóban mi vagyunk a hibásak, vagy esetleg más területeken is javításra szorulnak dolgok" - fogalmazott a Magyar Kórházszövetség új elnöke. Mint mondta, a társadalom fokozott áldozatvállalását látja szükségesnek.

"Az emberek annyit tudnak tenni, hogy segítenek minket a mindennapi munkánkban. Szeretnénk, ha figyelembe vennék, milyen problémák vannak az egészségügyben, kellő türelemmel állnának hozzánk, és türelmesek lennének az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó csapattal is, akik mindent megtesznek a gyógyításukért" - mondta Svábis Mihály. A kórházszövetség gondtalan életpályát és rendszerszervezési változást is szükségesnek lát, de fő üzenetük továbbra is a több pénz.

"Szerintem a magyar egészségügyet fel lehetne venni a hungarikumok közé. Nagy kihívást jelent nekünk ilyen feltételek mellett ilyen szintű egészségügyi ellátást biztosítani. Egyetértek azzal, hogy van orvoshiány, de súlyosabb problémának tartom a szaknővérhiányt. Az elkövetkezendő időszakban ez lesz a legnagyobb probléma, amellyel a kórházvezetőknek szembesülnie kell" - mutatott rá az új elnök. Hozzáfűzte: nagyon sokan elhagyták a pályát vagy nyugdíjba vonultak, és a létszámot csak segédápolókkal tudják feltölteni.

"Ez kritikus helyzetet fog okozni. Az országnak vannak olyan területei, ahol a 20-25%-ot is eléri az ápolóhiány. Ezt pillanatnyilag sokkal kritikusabbnak tartom, mint az orvoshiányt" - mondta Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség új elnöke.





 

Kövessen minket a Facebookon is!