Kék hírek 2016. március 17. 12:30 Forrás: HavariaPress

Intercity elé kóboroltak az őrizetlen birkák

Intercity elé kóboroltak az őrizetlen birkák
Vádat emelt az ügyészség azzal a juhásszal szemben, aki tavaly decemberben őrizetlenül hagyta a rá bízott birkanyájat, emiatt az állatok a közeli vasúti sínekre kóboroltak, s egy ott haladó gyorsvonat többet is elütött közülük.

A vádirat szerint a 39 éves kiskunfélegyházi férfi 2015. december 19-én délelőtt 10 óra körül Petőfiszállás lakott területén kívül, egy gyepes területen legeltette a rábízott birkákat.

Az állatok legeltetése során azonban eltávozott a legelőről, a birkák pedig felügyelet nélkül maradva elkóboroltak és a Szeged-Kiskunfélegyháza közötti vasútvonalon a sínekre mentek. 

Ebben az időben ért a helyszínre egy intercity vonatszerelvény, amely a pályatestre tévedt birkákat elütötte, majd megállás nélkül továbbhaladt Kiskunfélegyháza állomásra. Az ütközés következtében a vonaton utazók nem sérültek meg, de az állatok egy része elpusztult.

Az ügyészség szerint a juhász e gondatlan magatartásával a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette, emiatt közlekedés biztonsága elleni vétséggel vádolta meg. A korábban már többször büntetett vádlott szabadlábon védekezik, bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

 

Fotó: illusztráció




 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!