Egészségügy 2016. március 26. 13:00

Szeretettel, odafigyeléssel segítenek - videóval

Képgaléria
Március elejétől önkéntes program működik a félegyházi városi kórházban. Segítők ülnek a betegágy mellé, hogy odafigyeléssel, kedves szavakkal, apró segítségnyújtással szebbé, elviselhetőbbé tegyék a betegek kórházban töltött napjait. Ez a világszerte elfogadott, Kecskeméten is régóta alkalmazott és be-vált gyakorlat segíti a személyzet munkáját, örömöt visz a betegek életébe, és a kórházi ellátás színvonalát is emeli.

A kecskeméti jó gyakorlat pozitív példájára Csősziné Juhász Ildikó telephelyvezető ápoló indította útjára Félegyházán az önkéntes segítő programot. A tervezésben sokat segített a kecskeméti kórház ökumenikus lelkésze Kerekes Márton, a kivitelezésben pedig Kámán-Varga Emese, a városi kórház szociális munkása. A tizenegy segítő a félegyházi katolikus és református hitközösségből került ki, és képzésüket követően heti egy órában látogatnak beteget.

- A kórházban fekvő kilencvenöt krónikus beteg közül a legtöbben vidékiek – tudtuk meg Csősziné Juhász Ildikótól. - Nekik különösen nagy szükségük van emberi kapcsolatokra, hiszen heteket, vagy akár hónapokat töltenek itt. A nővéreink leterheltek, az önkéntesek jelenléte nekünk is segítség.
Kámán-Varga Emese nagyon örült a telephelyvezető-ápoló kezdeményezésének. Mint elmondta, a szeretet és az odafigyelés által az önkéntes személy terápiás eszközzé válhat. 

- A betegek kiszolgáltatottak, és a betegszobák zsúfoltsága is megviseli őket. Nem lehet mindenki mellé pszichológust, vagy lelkészt ültetni, de a betegek igénylik az emberi kapcsolatokat és sokan „csak” meghallgatásra vágynak. Az önkéntesek az oktatáson megtanulták: azért van két fülünk és egy szánk, hogy kétszer annyit hallgassunk, mint amennyit beszélünk. Nem a véleményünk számít, hanem a je-lenlétünk. Minőségi időt kapnak a betegek, és ezért nagyon várják a találkozásokat. A segítők heti egy órát ajánlanak fel a szabadidejükből, de mindenki vissza-kapja amit belefektet, mert aki mást felüdít, az maga is felüdül.

Juhász Miklósné Ági három kisgyermeke mellett vállalt szolgálatot. Azt mondja, az önkéntességre az idősek iránti szeretete motiválta. Mivel saját családjában már nem élnek a nagyszülők, a látogatások alkalmával ő egy pótnagymamát kap. 

– Leona néni kezdettől nagy szeretettel fogadott, szívesen mesél, de ő is érdeklő-dik irántam. A találkozások után mindig felüdülve megyek haza – árulta el Ági.
Szalay Leona kecskeméti lakos, három hónapja van a félegyházi kórházban. Mi-vel egyedülálló, és nincsenek látogatói, nagy örömmel fogadta az önkénteseket. 

– Nagyon hálás vagyok, amiért hétfőnként Ágika meglátogat egy órára! Ő meg-hallgat, és a lelkemet is tudja gondozni. Dicséretes dolog, hogy az önkéntesek a saját szabadidejükből arra áldoznak, hogy az öreg és elhagyatott betegeket támogassák – fűzte hozzá könnyes szemekkel.
Pócsné Tóth Anna két idős nénihez jár. Az élettörténetük meghallgatása, és a betegségük alázattal való viselése nagy tiszteletet váltott ki belőle. 

– Tavaly édesanyám is nagyon beteg volt, akkor neki is nagy szüksége volt a figyelemre, a társaságra. Láttam, hogy az ápolóknak kevés az ideje ahhoz, hogy lelkileg támogassák a betegeket. Nagyon hálás vagyok, hogy találkoztam ezzel a lehetőséggel, és segíthetek abban, hogy könnyebbé tegyem néhány beteg ittlétét.
 
K.G.





 

Kövessen minket a Facebookon is!