Kitekintő 2014. április 28. 06:23 Forrás: azenpenzem.hu

Módosított árfolyamgáttal mentenék a devizahiteleseket

Az árfolyamgát módosítása jelenthetné a megoldást a devizahitelesek problémáira – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Azenpenzem.hu portál kérdésére a bank közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Idén a várakozások szerint a fogyasztási és a lakáshitelek kihelyezése is nőni fog.

Az elmúlt négy év legkárosabb intézkedése volt a végtörlesztés – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bank pénteki közgyűlésén. A bankoknak sokba került, a kedvezményt pedig nem azok kapták, akik a leginkább rászorultak, hanem azok, akiknek igazából nem jelentett gondot a törlesztés. A leghasznosabb pedig az árfolyamgát volt, ebbe az OTP-ügyfelek 30 százaléka már belépett.
A közgyűlést követő sajtótájékoztatón a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban az Azénpénzem.hu kérdésére az elnök-vezérigazgató elmondta: abban konszenzus van, hogy nem lehet olyan megoldást alkalmazni, amellyel a teljes devizahitel-állományt egyszerre átváltják (azaz nem várható újabb végtörlesztés – a szerk.). A tárgyalások megkezdéséhez még meg kell várni az új kormány megalakulását. Az árfolyamgát hasznos megoldásnak bizonyult, hiszen megvalósult az arányos teherviselés. A Bankszövetség dolgozik egy közös javaslaton. A megoldás az árfolyamgát módosítása lehet. (Érdemes visszaemlékezni arra, hogy tavaly nyár végén a Bankszövetség egy speciális árfolyamgátat javasolt, amelynek során öt év alatt forintosították volna a devizahiteleket. Ugyanakkor az MNB azzal rukkolt elő, hogy az árfolyamgát során a 180 forintos árfolyam felett ne csak a kamatrészt, hanem a tőkerészt is engedjék el az ügyfeleknek. – a szerk.)
 

Optimista az OTP


Az OTP a lakossági hitelezés bővülésére számít – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az Azénpénzem.hu-nak. Idén a lakossági fogyasztás 1,5-2 százalékos bővülésére lehet számítani, aminek alapján a fogyasztási hitelek emelkedése is várható. Az ingatlanhitelek esetében a mélyponton már túl vagyunk. Ráadásul a reálbérek több mint 4 százalékkal fognak idén növekedni, ami pozitív hatássál lesz a jövőbeli várakozásokra. Így várhatóan hosszú távú beruházásokra – mint például lakásvásárlás – is elszánják magukat az emberek. Most nagyon vonzó feltételekkel lehet támogatott lakáshitelekhez jutni, aki pedig nem felel meg a kritériumoknak, az kedvező feltételekkel juthat piaci kamatozású hitelhez is. A vezérigazgató-helyettes szerint az új folyósítások akár 20 százalékos vagy efeletti növekedése is várható.

Kövessen minket a Facebookon is!