Sport 2016. május 8. 16:05

Hét kilós amur és 135 kilónyi hal akadt horogra - videóval

Képgaléria
Napos idő, mérsékelt szél várta a résztvevőket május 7-én a Balog Tanyán megrendezett évadnyitó 6 órás horgászversenyen. A visszatérő „vendégek” mellett Csongrádról és Kecskemétről érkeztek pecások. A szerencse ezúttal is forgandó volt, akadt akinek üres maradt a hálója, míg a legjobban teljesítők 10 kilogramm fölött fogtak. Az elsőséghez 13,57 kilogrammnyi hal kellett, ezt Csákvári Róbert teljesítette. A legnagyobb halat Seres Rudolf emelte ki, horgára 7,4 kilogrammos amur akadt. A kifogást körülbelül 45 percnyi „fárasztás” előzte meg. A versenyzők 6 óra alatt 135,66 kiló halat fogtak.

A reggeli gyülekezőt követően sorsolással kezdődött a verseny, ami után mindenki elfoglalta állását. A változó időjárás többfajta taktikát igényelt az eredményességhez. Tóth-Kovács Endre 8 éves kora óta horgászik, versenyszerűen három éve látogatja a tavakat. Elmondása szerint a verseny második felében indult be igazán a fogás, összesen 11,67 kilogrammnyi halat fogott, ami a második helyhez volt elég.

A Balog Tanyát üzemeltető és névadó Balog Péter elégedettnek tűnt az idei első versennyel. A tavat rendszeresen karban tartva májusban 13 mázsa halat telepített.

A szervező elmondta, a hallás- és beszédsérültek számára jótékonysági versenyt rendeznek a közeljövőben, ezt követően a hagyományos páros tornát tartják meg a nyár első felében.

 

Végeredmény:

1. Csákvári Róbert 13,57 kg.

2. Tóth-Kovács Endre 11,67 kg.

3. Seéberger György 11,26 kg.

 

Legnagyobb hal kifogója:

Seres Rudolf: 7,4 kg.

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!