Közélet 2014. május 5. 13:00

„Nyitott kapuk” a tűzoltóságon

Képgaléria
„Nyitott kapuk” a tűzoltóságon
Védőszentjükre, Szent Flóriánra emlékezve, a tűzoltók mindennapjaik munkáját ismertették meg az érdeklődőkkel Kiskunfélegyházán, a május 5-én megtartott nyílt napon. A lánglovagok bemutatták a katasztrófavédelem valamennyi eszközét, és lehetővé tették azt is, hogy bárki kipróbálja azokat. Szemléltető foglalkozásokat is tartottak. Bemutatták, miként oltják el a lángokat, hogyan mentenek ki embereket a balesetet szenvedett autóból. A bemutatót délelőtt néhány percre leállították, és járműveikkel felsorakoztak a laktanya előtt. Vigyázz állásban, szirénáik megszólaltatásával tisztelegtek a tűzoltóság,- a polgári védelem- és a katasztrófavédelem hősei előtt, akiknek ebben az időpontban avattak emlékművet Budapesten.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!