Egészségügy 2016. május 21. 11:30

Megnyitotta kapuit a Richter Egészségváros

Képgaléria
Megnyitotta kapuit a Richter Egészségváros
Napfényes sétával indult a Richter Egészségváros egész napos programja Félegyházán. A Kossuth utcán e percekben is rengeteg egészségtudatos látogató használja ki az ingyenes szűrés és tanácsadás kínálta lehetőséget. Egyebek mellett ingyenes vérnyomás, koleszterinszint, prosztata, testzsírtömeg, csontsűrűség mérésre van lehetőség.

Az ünnepélyes megnyitón Csányi József polgármester hangsúlyozta, hogy a városi kórház sorsa, fejlődése kiemelkedő jelentőséggel bír Félegyháza életében. Mint mondta, ő maga már két matricát gyűjtött, és feleségével együtt még további terveik vannak a nap folyamán, hogy maguk is hozzájáruljanak a Richter által felajánlott adományösszeg gyarapításához. Mindenki ugyanis aki a mai napon matricagyűjtőért regisztrál a színpad melletti sátorban, és részt vesz a programokon, vizsgálatokon, nem csak  a saját egészsége megőrzéséért tesz, de az adományösszeg növeléséért is.

Dr. Körtvélyessy András, a városi kórház és rendelőintézet főigazgató-helyettese az egészség és az összefogás erejéről beszélt, és a remélt adományösszegből megvásárolni kívánt eszközök jelentőségét hangsúlyozta. A mozgásszervi megbetegedések kezelésében lehet fontos szerepe az úgynevezett széndioxid terápiás gőzkabinnak, amely a keringési betegségben szenvedőknek nyújt segítséget. Az úgynevezett mofetta kabin révén azoknak az idős embereknek is elérhető lehet ez a jótékony kezelési forma, akiknek például nehézkes egy fürdőkádba belépni. Bizonyos bőrgyógyászati problémák kezelésében segíthet a PUVB fényterápia, amivel ugyancsak az adomány révén gazdagodhat a kórház. Ezért a kezeléshez a betegeknek jelenleg Kecskemétre kell utazniuk, de a mai rendezvény sikere után akár két héten belül Kiskunfélegyházán is elérhető lehet ez a lehetőség.




 

Kövessen minket a Facebookon is!