Kitekintő 2014. május 9. 06:28 Forrás: Fotó: kecskemet.hu

Orvosokat és egészségügyi szakdolgozókat ünnepelt Bács-Kiskun megye

Képgaléria
Orvosokat és egészségügyi szakdolgozókat ünnepelt Bács-Kiskun megye
Az Astellas-díjhoz kapcsolódó pályázatok történetében már eddig is számos, rendkívüli teljesítményt nyújtó Bács-Kiskun megyei orvos és egészségügyi szakdolgozó került a nyilvánosság fókuszába. Közülük többen az élmezőnyben végeztek, hatan pedig a legjobbaknak járó díjat is elnyerték. Emberségük és példamutató szakmai teljesítményük elismeréseként a pályázatokat gondozó Astellas Pharma, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kórház május 8-án, a megyei Katona József Könyvtár dísztermébe hívta a megye és Kecskemét város elöljáróit, valamint az egészségügyi intézmények vezetőit, hogy a pályázatokon sikeresen szerepelt egészségügyi szakembereken keresztül a megye valamennyi orvos- és szakdolgozó kiválósága előtt közösen hajtsanak főt.

Az ünnepségen jelenlévő, az Astellas-pályázatokon korábban felterjesztett szakembereket először dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója köszöntötte, aki örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a kórház az Év orvosa és az Év egészségügyi szakdolgozója pályázatokon évek óta a legeredményesebbek között tudott lenni. Az eseményen részt vett Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki beszédében a megye egészségügyi integrációjának sikereire, a gyógyintézményekben zajló fejlesztésekre is kitért. Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere a Megyei Kórház egykori főigazgatójaként is méltatta az ünnepelt orvosok és ápolók sikereit, kiemelve, hogy emberségükkel, szakmai felkészültségükkel, személyes példamutatásukkal nemcsak a megye, hanem a hazai egészségügy elismertségét is erősítik.

A rendezvényen bemutatták az Astellas-pályázatokon korábban döntőbe jutott és díjazott Bács-Kiskun megyei szakembereket is. Jelen volt dr. Kelemen Edit, a Megyei Kórház koraszülött részlegének vezetője, aki idén vehette át az év orvosának járó Astellas-közönségdíjat, dr. Sántha Beáta főorvos, az Arc-, Állcsont, Szájsebészeti és Fül-Orr-Gégészeti Osztály osztályvezető-helyettese, a 2012-es Év Orvosa pályázat közönségdöntőse, dr. Szelei Béla, a Központi Radiológiai Osztály vezetője, a 2012-es Év Orvosa pályázat szakmai döntőse, valamint dr. Ruzsa Zoltán, az Invazív Kardiológiai Részleg vezetője, aki 2013-ban került a diagnosztikai szakterület döntősei közé. Az orvos díjazottak mellett bemutatkozott az ünneplő közönségnek Czikó Gáborné, a Megyei Kórház kiskunfélegyházi telephelyének vezető asszisztense is, aki a 2012-es Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton vehette át a legjobbnak járó elismerést.

Dr. Markovich György, a díjat alapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója köszöntő beszédében örömét fejezte ki, hogy a hét esztendővel ezelőtt életre hívott civil kezdeményezés mára rangos társadalmi és szakmai összefogássá érett és így a pályázatokon keresztül évről-évre egyre több nagyszerű teljesítmény elismerésére adnak lehetőséget. Az ünnepi rendezvényen Dr. Markovich György – az Astellas Pharma nevében – a Bács-Kiskun Megyei Kórházban évek óta eredményesen működő Onko Klub fejlesztésére 500.000 forint összegű adományt ajánlott fel.

„A jó teljesítményhez, a gyógyítás eredményességéhez kell egy csapat” – foglalta össze az ünnepség lezárásaként tartott beszédében dr. Mészáros János, a GYEMSZI területi igazgatója, hangsúlyozva, hogy az egészségügyi ellátás sikerében a szakmai felkészültségen túl az emberi magatartás is meghatározó szerepet játszik, és ebben valamennyi ma elismert gyógyító és ápoló példaként állítható.

A rendezvényen a 2013-as Astellas Gyermekrajz Pályázat legszebb alkotásaiból készült, közel 50 rajzot bemutató kiállítás megnyitójára is sor került, amelyet a nagyközönség az elkövetkezendő hetekben a megyei Katona József Könyvtár Gyerekvilágában tekinthet meg.

Kövessen minket a Facebookon is!