Kistérség 2016. június 14. 09:30

Ez a baleset szerencsére megrendezett volt

Képgaléria
Ez a baleset szerencsére megrendezett volt
Égő vonatot, összeroncsolódott autóbuszt, a helyszínre vonuló tűzoltókat, mentőket és rendőröket lehetett látni június 13-án Tiszakécskén a Strand utca és a Nap körút kereszteződésének környékén. Szerencsére nem balesetnek, hanem a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyakorlatának voltak szemtanúi az arra járók.

A gyakorlat feltételezése szerint egy diákokat szállító autóbusz műszaki hiba miatt letért az útról, és a közeli vasúti sínekre sodródott, ahol vonattal ütközött. Az irányíthatatlanná vált busz egy kerékpárost is elgázolt. A buszon utazó diákok közül többen megsérültek, és saját erejükből nem tudtak menekülni a roncsok közül. A vonat az ütközés során kigyulladt, a lángokat a sérült mozdonyvezető nem tudta eloltani.

A balesetről egy szemtanú értesítette a katasztrófavédelmet. A jelzés után a megyei műveletirányítás koordinálta a mentést. A helyszínre elsőként a tiszakécskei tűzoltók értek ki, hamarosan pedig megérkeztek kiskunfélegyházi és kecskeméti kollégáik is. A lánglovagok védősugár védelme mellett közelítették meg a járműveket. A parancsnok mentési csoportot alakított a sérültek felkutatására és mentésére, valamint irányította az oltást. A tűzoltók mellett hamar a helyszínen voltak a mentők és a rendőrök is, de a polgárőrök is segítséget nyújtottak.

A gyakorlatra célja az volt, hogy a katasztrófavédelem gyakorolja a védelmi, mentési munkát, az együttműködést a társszervekkel. Az eseményre a sajtó képviselőit is meghívták bízva abban, hogy minél többeknek felhívják a figyelmét arra, hogy a szabadságolások idején is fokozott figyelmet kell fordítani a biztonságos közlekedésre. Az elővigyázatosságról, óvatosságról nem szabad soha megfeledkezni.

s. r.





 

Kövessen minket a Facebookon is!