Végleg elfogyott a pisztácia...
,,Ha belenézel a tükörbe, akkor megöregszel. Ne törődj a ráncokkal, csak nevess, nevess, nevess és ne izgasson semmi..." - énekli nápolyiul Bud Spencer, aki öregkorára is ugyanaz a szerethető, életvidám ember maradt, mint aki egész életében volt. Mintegy hatvan éven keresztül csapkodta a rosszfiúkat, amivel ha a banditák, maffiózok és vandálok körében nem is kedveltette meg magát, a magyar tévénézőkben biztosan.
1929-ben született Nápolyban Carlo Pedersoli néven, 6 kilósan. Jómódú, gazdag családban nevelkedett, de sosem élt ezzel vissza, már fiatalkorában is kitartóan küzdött mindenért. Tanulmányait mindenkinél gyorsabban végezte, a római egyetem vegyészkarára mindösszesen 16 évesen került, emelett pedig már 8 éves kora óta foglalkozott úszással, vízilabdázással. Egy rövid ideig Brazíliában élt családjával, 1948 végén azonban hazatért és a jogi karon folytatta tanulmányait. Nem érezte magáénak ezt a szakmát, ezért figyelmét leginkább a sportolásnak szentelte.
1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben pedig az olaszok közül először teljesítette egy percen belül a 100 méteres gyorsúszást. 1967-ig rengeteg sikert ért el csapatával, utolsó mérkőzését az akkori magyar válogatottal játszotta. Addigra már aláírta első amerikai filmszerződését, ezért megkérte a magyar válogatottat, hogy amennyire csak lehetséges, kíméljék az arcát. A magyarok győzelmi bankettjén, cserébe amiért épségben hagyták, elénekelt nekik egy dalt: Pedersoli számára nem volt idegen a zene sem, hiszen albuma is jelent meg, melyen olaszul és nápolyiul is énekelt.
,,- Beszélsz angolul?
- Nem.
- Volt valaha szakállad?
- Nem. Naponta borotválkozom.
- Tudsz lovagolni?
- Nem. Lovakat eddig csak lóversenyen láttam."
Ezzel az ígéretes beszélgetéssel kezdődött "igazi" filmes karrierje (1951-ben már szerepelt a Quo Vadis-ban, igaz, csak mint néma testőr), mely közte és Giuseppe Colizzi között zajlott 1967-ben. A rendező egy nagydarab fickót keresett westernfilmjéhez: ő azóta csak még nagyobb termetű lett, ugyanis felhagyott a sportolással, a bőséges táplálkozással viszont nem. Ehhez kapcsolódik egyik kedvenc története: egyszer egy étteremben megkérte a pincért, hogy hozza az étlapot, aki hozta is, még ha Pedersoli úgy is értette, hogy mindent az étlapról.
Így történt, hogy Amerikába költözött, leforgatták az Isten megbocsát, én nem című filmet és egy csapásra sztár lett: szerencséje volt, hiszen nem kellett sokat beszélnie a filmben. Akkoriban divat volt ,,angolos" nevet választani, ő frappánsan oldotta meg a dolgot: Bud, mint Budweiser, azaz a kedvenc sörmárkája, a Spencer pedig kedvenc színészére, Spencer Tracy-re utal.
A film másik főszereplője Mario Girotti volt, ismertebb nevén Terrence Hill, akivel az elkövetkezendő 20 évben az egyik legendás filmes duóvá nőtték ki magukat, összesen 18 filmben szerepeltek együtt. Az ördög jobb és balkeze, Különben dühbe jövünk, Bűnvadászok, Kincs, ami nincs... csak pár olyan film, amelyeken generációk nőttek fel, és amelyekből azzal a tudattal idézhetünk, hogy úgyis érteni fogja a másik.
Spagettiwesternek, akciófilmek; sokféle helyszín, sokféle idő és történet, mégis: filmjeiben - ritka kivételektől eltekintve - mindig ugyanazt a karaktert jeleníti meg. Bud Spencerre úgy fogunk emlékezni, aki mindenkit egy (maximum kettő) ütéssel képes leteríteni, de ettől még egy nagyranőtt kisgyerek marad, vagyis egy kemény külsejű, de érző szívű monstrum, aki imád babot enni.
1985 után már nem foglalkozott olyan aktívan a filmezéssel, mint korábban, Terrence Hill-lel is már csak egy közös filmjük készült, az 1994-es Bunyó Karácsonyig - ám barátságuk haláláig kitartott. Felhagyott a pofonosztói szerepkörrel és filmsorozatokban kezdett szerepelni, a '89-es Big Man-ben még a forgatókönyvírásba is besegített. Ezekben a sorozatokban magánnyomozót, biztosítótársasági alkalmazottat játszott, sőt, egy német filmben még bérgyilkosként is feltűnt. Legutolsó filmes munkája a Nincs kettő séf nélkül című sorozat, melyet 2010-ben forgatott.
A színészkedés mellett az élet más területein is kipróbálta magát: mivel nagy szerelme volt a repülés, megalapította saját légitársaságát, a Mistral Air-t. Később ezt eladta, a pénzből egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet vett, illetve saját étteremláncot indított, a Bud Food-ot, mely olasz ételekre specializálódott.
,,Tényleg bármi lehettem volna, talán csak balett-táncos vagy zsoké nem, ezekhez a természet nem ajándékozott meg a megfelelő alkattal" - írja önéletrajzi könyvében, ami a mai napig igazul hat, hisz sokmindenbe belekóstolt, így 2005-ben a politikába is: a Forza Italia színeiben indult jelöltként a regionális tanácsnokok választásán, de hamar felhagyott ezzel a törekvésével.
Feleségével, Maria Amato-val több mint ötven évig voltak házasok, ez idő alatt három gyermekük született. Az utóbbi évek betegeskedései legyengítették a színészt, de ennek ellenére fiatalos lendülettel élte mindennapjait.
