Kék hírek 2016. július 24. 15:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Nőket molesztált

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott személyi szabadság megsértése bűntett és szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. István 44 éves gátéri lakossal szemben.

Egy kiskunfélegyházi nő június 6-án bejelentést tett a rendőrségre arról, hogy egy nappal korábban egy ismeretlen férfi az utcán hátulról megszorította, majd magához húzta és nem akarta elengedni. A sértett ellenállt és segítségért kiáltott, ezért az elkövető elmenekült a helyszínről. Az ügy felderítése érdekében nyomozócsoport alakult, melynek tagjai néhány napon belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit június 14-én egy gátéri tanyán fogtak el.

Az eljárás során beszerzett információk alapján J. István megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy június elején két gátéri nővel szemben is szeméremsértő módon viselkedett és inzultálta őket. A 44 éves férfit - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a nyomozási bíró június 15-én elrendelt.

A rendőrök az eljárást a napokban befejezték, a nyomozás iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.




 

Kövessen minket a Facebookon is!