Kék hírek 2016. augusztus 10. 12:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem akart fizetni

Nem akart fizetni
A kiskunfélegyházi járőrök 10 percen belül elfogták azt a férfit, aki a saját ruházata alá felvett, ellopott ruhaneműkbe rejtette a kozmetikai termékeket és szeszes italokat.

Az egyik kiskunfélegyházi bevásárlóközpont munkatársa tett bejelentést arról augusztus 8-án, 14 óra 50 perckor, hogy egy férfi fizetés nélkül akart távozni az üzletből. A biztonsági őr felszólította a lopott termékek átadására, azonban az elkövető elfutott. A kiskunfélegyházi járőrök a személyleírás alapján azonnal az ismeretlen tettes felkutatására indultak és 10 percen belül a közelben elfogták.

Sz. Zoltán ruházatának átvizsgálásakor előkerültek az eltulajdonított termékeket, amelyek egy részéről eltávolította az áruvédelmi eszközt. A 19 éves helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra és - őrizetbe vétele mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

A férfival szemben folytatott büntetőeljárást a rendőrök két nap alatt befejezték, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

 

Fotó: illusztráció



 

Kövessen minket a Facebookon is!