Kék hírek 2016. augusztus 11. 10:25

Üres kézzel távozott

Üres kézzel távozott
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. István 21 éves putnoki lakossal szemben. A kiskunfélegyházi rendőrök rövid időn belül beazonosították és őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi augusztus 9-én, 0 óra 30 perc és 2 óra között bejutott egy kiskunfélegyházi telephelyre, majd egy gépkocsi műszerfalából kiszakított egy kazettás magnót. Ezt követően bement a telephely egyik épületébe, ahonnan egy motorkerékpárt próbált meg eltulajdonítani. Mivel az egyik alkalmazott megzavarta őt, ezért értékek nélkül elmenekült a helyszínről.

A rendőröknek a bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként sikerült beazonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, akit még aznap délután – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgattak ki. A 21 éves putnoki férfi kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A rendőrök az eljárást befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.




 

Kövessen minket a Facebookon is!