Kunszállás 2016. szeptember 5. 20:00

Egyre népszerűbb a kunszállási főzőfesztivál és falunap - videóval

Képgaléria
Nagy érdeklődés kísérte a 18. alkalommal megrendezett Húsfőző Fesztivált és Falunapot Kunszálláson. A gyermekeket már délelőtt várták a játékos foglalkozások, délután a színpadon előbb a néptánccsoportok produkciói, majd Galambos Lajos és zenész barátainak előadása szórakoztatta a nagyérdeműt. Este a Jump Rock Band magyar slágerekkel örvendeztette meg a közönséget, a falunapot a tűzijáték után hajnalig tartó retroparti zárta. A főzőversenyre több mint 50 csapat nevezett. A község ünnepét az erdélyi testvértelepülés, Agyagfalva küldöttsége is megtisztelte. A székely közösség magával hozta zenészeit és táncosait is.

Agyagfalváról egy busznyi közösség érkezett Kunszállásra. Székely ruhába öltözve, nagy sikerrel mutatták be színpadra szánt produkciójukat. A testvértelepülés polgármestere, Farkas Mózes elmondta, hogy a nyolc esztendeje kialakult kapcsolat egyre jobban kiteljesedik. Kunszálláson nagy szeretettel fogadják őket mindig, és a kunszállásiak is örömmel látogatnak el hozzájuk minden évben. Ez a közösségeinket erősíti úgy az anyaországban, mint nálunk a Székelyföldön is – tette hozzá. Kunszállás polgármestere, Kovács Imre megerősítette agyagfalvi kollégája gondolatait. Kifejtette, hogy az elmúlt években a települések lakói egyre többen, és többet találkoztak, megismerkedtek egymással. Fiatalok és idősebbek is rendszeresen tartják egymással a kapcsolatot az internetes közösségi oldalakon, telefonon, és a családi látogatások is egyre gyakoribbak. Kovács Imre vendéglátó polgármesterként bográcsot is állított a főzőversenyen, ahol „törökbúzán nevelkedett tejfölös jércepaprikást” főzött a testvértelepülési vendégeknek.
 

A XVIII. Kunszállási Gasztronómiai Fesztivál helyezettjei lettek:

Fesztiváldíjban részesült: Kürtösi Csilla halpaprikása, Volter Ferenc zúzapörköltje, Csikós Mihály vegyes vadpörköltje, Pöszmet Róbert töltött paprikája, Pöszmet Zoltán libazúza pörköltje és Hajnal László marhapörköltje.

A zsűri különdíjat ítélt Sulik Józsefnek, Kovács Róbertnek, Nagy-Pál Józsefnének és Trecskó Istvánnak.

A résztvevők szavazata alapján a közönségdíjat Bíbok András érdemelte ki chilis babjával.

A fesztivál vándorserlegét Csikós Mihály őrizheti egy esztendeig, amit finom vegyes vadpörköltjével érdemelt ki.

 

s. r.



 

Kövessen minket a Facebookon is!