Közélet 2016. szeptember 12. 14:15

Elhunyt Csoóri Sándor

Elhunyt Csoóri Sándor
Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt, most, halálában ennek az élő lelkiismeretnek kettős felelősségét hagyta ránk: végiggondolni az ő gondolatait és végigmenni az ő keskeny útján – tette közzé a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

„Csoóri Sándor halálában ott a magyarok gyásza, és ott a magyarok hálája az egyszeriért, a megismételhetetlenért, ott az elmúlt keserves történelmi kor vége, és ott a reményekkel s küzdelmekkel is teli új kor kezdete is. Legyen erőnk és kitartásunk búcsúzni az embertől s vállalni az életművet” – áll a közleményben.

Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Intézetében tanult. 1953–54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően, 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt.

Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vetette – erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik –, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért.

Első versei 1953-ban, első kötete, a Felröppen a madár 1954-ben jelent meg, ezt követően kapta meg először a József Attila-díjat. Munkásságát, szerepvállalását 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal, 1985-ben és 1995-ben és 2004-ben Az Év Könyve-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Számos más hazai és nemzetközi elismerés mellett 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést is. 2012-ben a Kossuth-nagydíjat, 2014-ben a Nemzet Művésze címet kapta meg.

A népi-nemzeti ellenzék vezetője, a rendszerváltoztatás meghatározó egyénisége, a Magyar Demokrata Fórum alapítója, később elnökségi tagja volt. 1988-tól a Hitel szerkesztőbizottságának elnöke. 1992-ben ő kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását.

Csoóri Sándort a magyar kormány saját halottjának tekinti.


Fotó: Magyar Nemzet




 

Kövessen minket a Facebookon is!