Kitekintő 2014. május 23. 08:07

A leginnovatívabb csapat

Képgaléria
A leginnovatívabb csapat
Elhozta a rangos Műszaki Innovációs Díjat és a dobogó harmadik fokára állhatott az energiatakarékos járművek legnagyobb versenyén, a rotterdami Shell Eco-marathonon a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata. Bármelyik csapat örülne egy ilyen eredménynek, ők mégsem elégedettek. Megaméter nevű járművükkel tavaly már sikerült megszorongatniuk a franciákat, akiket hosszú ideig még csak meg sem tudott közelíteni a többi csapat, és egy finnországi versenyen a 3000 km/1 literes álomhatárt is átlépték.

Az idei versenyre több – a dugattyút, a hajtórudat, a kerékagyakat, az elektronikus motor- és járművezérlő rendszert  érintő – fejlesztést is végrehajtottak a járművön, és a nem titkolt cél az volt, hogy Rotterdamban megjavítsák saját rekordjukat, a 3082 km/1 literes fogyasztást. 

Az eco-marathon két versenynapján minden csapat összesen négyszer mehet pályára és próbálhatja megjavítani addigi eredményeit.  A kecskemétieket most nem kísérte a szerencse: az első versenyfutamon elment a pneumatikus rendszerben a túlnyomás, így nem volt megfelelő az üzemanyag nyomása – ilyen hiba még soha nem fordult elő –, a második futamon egy kisebb ütközés miatt megsérült a jármű, ezért biztonsági okok miatt ismét ki kellett állniuk. A harmadik futamon tudták csak az első mért eredményt produkálni, amivel 2000 km/liter alatt maradtak. Ez messze alulmúlta várakozásaikat, ezért a két versenynap között teljesen „szétkapták” a járművet, hogy megállapítsák, mi lehet az oka a gyengébb teljesítménynek, de nagyobb hibát nem találtak. A negyedik futamon végül 2096 km/1 literes fogyasztási teljesítményt értek el, ami a dobogó 3. fokára volt elegendő.

Közel négyezer munkaóra van ebben a járműben, innovatív megoldásainkat a zsűri is díjazta a legfontosabb különdíjjal, de nem tagadom, csalódottak vagyunk – hangsúlyozza Vaczkó Dániel csapatkapitány.  A mai napig nem értjük, hogy mi történt, miért nem tudta a járművünk „hozni” azt, amire képes. Igaz, amikor arról beszélünk, hogy egy csapat néhány száz kilométerrel többet tud megtenni egy liter benzinnel, mint egy másik, akkor néhány század grammnyi fogyasztási különbségről van csak szó.

A csapatok többségével ellentétben mi erre a versenyre is új járművet építettünk és nagy hangsúlyt helyeztünk az innovációra – teszi hozzá Tóth István csapatmenedzser.   Ez egy nagyon jó jármű, de úgy gondoljuk, hogy éppen az újszerű megoldások miatt még nem „állt össze”. Csalódottak vagyunk, de nem adjuk fel, mert tudjuk, hogy még több van a Megaméter IV.-ben. Már a hétvégén indulunk a franciaországi EducEco versenyre, ahol ismét lesz esélyünk javítani eredményünkön.

Külön öröm a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata számára, hogy az a kecskeméti középiskola – a Kandó Kálmán Szakközépiskola –, amelyik a főiskolások segítségével és ösztönzésére kezdte el a versenyzést a három fontos különdíj közül megkapta a Design Díjat. Mostani járművük építéséhez a GAMF csapat első járművének öntőformáját használták.  

Kecskemét igazán kitett magáért abban a nemzetközi mezőnyben, amelyben a legnagyobb és leghíresebb műszaki képző intézmények csapatai igyekeznek bekerülni a legjobbak közé – hangsúlyozza dr. Bagány Mihály tanár úr, a csapat műszaki tanácsadója.  

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!