Kitekintő 2014. május 23. 08:26

Készülhetnek a devizahitelesek: így mentik meg őket ősszel

A Kúria ősszel várható jogegységi döntése után állíthatja össze a kormány a devizahitelesek megsegítésére szánt, remélhetőleg végleges csomagot. A döntés a fizetőképes és bajban lévő ügyfeleket egyaránt érintheti, hogy miként, arról érdekes beszélgetés zajlott a Portfolio Hitelezés 2014 konferenciáján. Kiderült, hogy a legtöbben az árfolyamgát egyfajta végtelenített formáját támogatnák.

A Portfolio Hitelezés 2014 konferenciáján a végleges devizahiteles csomagról tartottak panelbeszélgetést. A meghívottak között voltak a követeléskezelők, egy bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) képviselője, a Nemzeti Eszközkezelő vezérigazgatója, illetve helyet foglalt egy érdekvédelmi szervezet elnöke is.

Csillag Tamás a Nemzeti Eszközkezelő vezérigazgatója felvezető előadásában arról beszélt, hogy milyen utat járt be eddig a Nemzeti Eszközkezelő. 19 ezer ingatlant fogadott be a vállalat, ami 80-90 ezer családnak oldja meg a lakhatást, ez nagyjából 60 milliárd forint kiváltott követelést jelent. A befogadott ingatlanok átlagos értéke közel 8 millió forint.

Eddig összesen 7694 ingatlant vásárolt meg az Eszközkezelő, amely nagyjából 27 milliárd forint kifizetését jelenti. A lakók számára az átlagos bérleti díj 9294 forint, ami jóval alacsonyabb, mint a hitelük törlesztőrészlete volt.

Siker vagy kudarc az árfolyamgát?

A konferencia résztvevőinek kétharmada szerint sikeres az árfolyamgát, annak ellenére, hogy az arra jogosultak mintegy egyharmada élt eddig ezzel a lehetőséggel. A közönség szerint a végtelenített árfolyamgát lenne a legjobb megoldás, mivel ennek esetében a korábbi gyűjtőszámla terheit az állam és a hitelintézetek állnák, azonban ez kétélű fegyver, mivel veszélyezheti a bankrendszer működését - mondta az Bencze Tamás, az NGM képviselője. Az árfolyamgát kiterjesztése a megoldás az ügyfeleknek Toman Róbert, a Raiffeisen Bank lakossági hitelezésért felelős vezetője szerint is, azonban a gyűjtőszámla felhalmozásokat óvatosan kell kezelni. A piac tisztulására van szükség, amiben állami "olcsó" hitel segíthetne, a Növekedési Hitelprogramhoz hasonlóan, vagy akár bankadó kedvezménnyel - tette hozzá.

Mi a fizetési problémák fő oka?

Bódizs Kornél, a MAKISZ (Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége) Jogi- és Etikai Bizottságának tagja szerint a fizetésképtelenség okai között szerepel a munkanélküliség, azonban a fő probléma az, hogy sokan azért nem fizetik a hitelüket, mert jobb kormányzati mentőcsomagra várnak, ami bizonytalan, hogy mikor érkezik meg, ha egyáltalán lesz átfogó megoldás. Az NGM képviselője szerint a forinthitelesek esetén is növekedésnek indult a nem fizető ügyfelek száma ugyan ilyen okból. Barabás Gyula a Széchenyi Hitelszövetség elnöke szerint viszont a fő probléma az, hogy nagyjából 600-700 ezer ember van bajban ma Magyarországon, akiknek az otthonuk van veszélyben a devizahitelek miatt.

Kövessen minket a Facebookon is!