Kitekintő 2016. október 13. 13:15

Elutasították a béranyaságot

Elutasították a béranyaságot
Október 11-én az Európa Tanácsban a parlamenti képviselők a béranyaságról szavaztak, nemet mondva annak minden formájára. A Parlamenti Közgyűlés plenáris ülésén a 47 tagállam képviselői elutasították a béranyaságot szabályozni, és egyes formáit legalizálni kívánó De Sutter jelentést. (A jelentés benyújtója, Petra de Sutter személye ellentmondásos volt a témában. Amellett, hogy egy transznemű személyről van szó, egy olyan kórházat vezet Belgium Gent városában, ahol működik a béranyaság rendszere.) A döntéssel a képviselők a nők és a gyermekek emberi méltósága mellett álltak ki.

Az Európa Tanács 324 tagja a 47 tagállam parlamenti képviselői közül kerül ki. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács 1949-ben alakult azzal a céllal, hogy védelmezze az emberi jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot. Bár szomorú, hogy egy ilyen javaslat egyáltalán teret kaphatott, örömmel üdvözöljük a döntést.

Magyarországon a Citizen GO csapata a polgárokon túl magyar képviselőket is arra kérték, hogy vegyenek részt az üléseken, és utasítsák el a béranyaság minden formáját. Mai levelükben megköszönték Bartos Mónikának, Hoffmann Rózsának, Csenger-Zalán Zsoltnak, Gyöngyösi Mártonnak és Manninger Jenő képviselőknek, hogy részt vettek Strasbourgban a plenáris ülésen, és a béranyaság minden formájának elutasítása mellett foglaltak állást.
 

Nem nevezett ki ünnepnapot az abortuszoknak az ENSZ

Néhány hete a Citizen GO azzal a kéréssel fordult az ENSZ főtitkárához és szervezeteinek vezetőihez, hogy ne nevezzen ki az ENSZ ünnepnapot az abortuszoknak. Erre azért volt szükség, mert a nemzetközi abortusz-lobbi közel 450 szervezete összefogott ezért a képtelen ötletért, és nyomást próbáltak gyakorolni a nemzetközi szervezet döntéshozóira.

Tiltakozó levelükhöz több mint 170 ezer ember csatlakozott világszerte. Bár több vezető üdvözölte az abortusz-lobbi javaslatát, petíciójuk után csönd övezte az ENSZ-ben a témát, és szeptember 28-át nem tették meg a biztonságos abortuszok napjává. 

Fotó: illusztráció




 

Kövessen minket a Facebookon is!